Kószáltak és kövületeket gyűjtöttek

Úrkút környékének természeti értékeit fedezték fel és ismerték meg az ajkai, veszprémi, tapolcai, székesfehérvári, pulai és nagyvázsonyi túrázók a hétvégén az Úrkúti Csillagászati Klub (ÚCsK) szervezésében.

Gyülekező

A II. ÚCsK túrán negyvenhét vállalkozó szellemű kiránduló indult a falu központjából a Lugos-tetőre, ahol a Kab-hegyet szemlélve a pajzsvulkánok érdekes világáról hallhattak előadást, melyből kiderült, hogy a népszerű kirándulóhely sokkal „fiatalabb”, mint a környező kainozoos és mezozoos kőzeteket tartalmazó táj.

A Macska-liknál a csapat az eocén mészkőben létrejött víznyelőt vizsgálta meg. A képződmény bemeneti nyílása fölött ugyanis látszódtak az egykori tengeraljzatot uraló Szent László pénzének is nevezett megkövesedett egysejtűek. A kirándulók az Ördögárokhoz mentek tovább. Ott az egykori mangánbányászatról és a mangániszap felhasználási módjairól beszélgettek majd kövületeket gyűjtöttek a krétakori sziklafalról a gyerekek legnagyobb örömére.

A földtani kalandozás minden résztvevő tetszését elnyerte, a túrázók élményekkel tértek vissza Úrkútra. Ivanics Ferenc klubvezető biztosította a társaságot, hogy jövőre ismét megrendezik a kirándulást, ami visszavisz az emberiség előtti korok világába.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply