Középiskolába készülsz? Ezt ne hagyd ki!

Rendhagyó suli-felfedező programon vehetnek részt a Bródy Imre Gimnáziumba látogató hatodik és nyolcadik osztályos diákok a szüleikkel november 9-én délután fél kettőtől, ugyanis interaktív tantermi túra és felvételi tájékoztató vár az érdeklődőkre, ahol mindent megtudhatnak az intézményről.

brody

Az őszi szünetet követően a Bródy Imre Gimnázium interaktív rendezvényre invitálja a továbbtanulás előtt álló általános iskolásokat. Szórakoztató akadály-túrával, illetve számos megoldandó játékos feladattal készülnek az intézmény pedagógusai és tanulói az iskola falai között, hogy a leendő kisgimnazisták és családjaik játékos feladatok segítségével ismerhessék meg az intézmény kínálatát.

A felfedező túra alatt az érdeklődők bebarangolhatják az öreg gimnázium folyosóit, termeit, kipróbálhatják korszerű eszközeit. Látogatást tehetnek a könyvtárban, a nyelvi laborban, a tornateremben, az informatika teremben, vagy éppen a természettudományos előadóban. Az állomásokon szórakoztató, tematikus feladványokkal tudásukat is tesztelhetik a fiatalok a gimnáziummal kapcsolatban. A több helyszínen jól teljesítő általános iskolásokat a diákönkormányzat képviselői jutalmazzák a gimnázium új, közösségi helyiségében, a délután négy órakor kezdődő továbbtanulási tájékoztató előtt. Az intézmény munkatársai szívesen látják a szülőket is a tantermi túrán és számítanak jelenlétükre a tájékoztatón.

Az idei rendezvényt hagyományteremtő szándékkal szervezik meg az iskola pedagógusai, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a Bródy Gimit és az intézményben elért eredményeket megismertessék a hatodikos és nyolcadikos tanulókkal, megmutatva, hogy az ajkai gimnázium helyben is biztos alapot nyújt a későbbi terveik megvalósításához.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply