Közösségi összefogásból lakhatnak jól

eteldoboz-akcio indul

A januári kabátakció sikere után ismét összefogtak városunk polgárai, hogy segítséget nyújtsanak a nehéz körülmények között élő embertársaiknak a mindennapokban, így rövid szervezkedést követően nyilvános ételdoboz-pont létesült a város szívében.

Szita Róbert és Kupi Andrea a doboznál

Civil kezdeményezésre, az Ajkai Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint Ajka Város Önkormányzatának támogatásával március 2-től mindenki számára elérhető az az önzetlen segítségnyújtáson alapuló szolgáltatás a Rossmann és a Lipóti pékség átjárójában, ahová napról napra ki-ki meglátása, és anyagi helyzete alapján ételt vihet, vagy ahonnan bárki, akinek szüksége van rá, ételt hozhat el.

Az ételdoboz ötlete Adorjánné Németh Viktóriától származik, aki több nagyvárosban látott már hasonló megoldást és úgy gondolta, hogy Ajkán is sikere lehetne a kezdeményezésnek, ezért először a családsegítők, majd rajtuk keresztül az önkormányzat segítségét kérte a megvalósításhoz.

Az adományozás e formáját mindkét szervezet jónak tartotta, ezért néhány hét leforgása alatt, Kupi Andrea Éva, a családsegítő igazgatója és Katona Zoltánné, az önkormányzat munkatársa minden feltételt megteremtett az akció elindításához. Az ételek tárolására szolgáló dobozt Szita Róbert és testvére ajánlotta fel.

– Vannak olyan emberek, akik nem tudják mindennap megvenni az alapvető élelmiszereket, sőt hónap végén kénytelenek azon gondolkodni, hogy egyáltalán tudnak-e enni valamit. Hajléktalanok, kisnyugdíjasok, vagy éppen nagycsaládosok is kerülnek ilyen helyzetbe, nekik akár egy kilogramm kenyér, vagy néhány konzerv is jól jöhet, de akár más is rászorulhat a támogatásra. Az ételdobozból tartós élelmiszereket vehetnek magukhoz szégyenkezés nélkül, akiknek szükségük van rá – válaszolt kérdésünkre az ötletgazda, aki szerint így kulturált módon segíthetnek egymásnak az emberek.

Van, akinek egy péksütemény is nagy segítség

Hangsúlyozta, hogy a tárolóba nem lehet kidobásra váró házi kosztot elhelyezni. Csak emberi fogyasztásra alkalmas, minőségileg kifogástalan étel kerülhetnek bele, amit az is szívesen megenne, aki beleteszi. Ezek lehetnek előre csomagolt élelmiszerek, gyümölcsök, édesség, konzervek, üdítők. Mivel a tároló nincs hűtve, ezért tilos a polcokra tejtermékeket és felvágottakat rakni, mert fertőzést, megbetegedést okozhatnak.

A doboz ugyan még csak néhány napja üzemel, de már most több cég, köztük a Zalaco Sütőipari Zrt. és az Eurofamily üzletlánc is csatlakozott a rendszeres feltöltéséhez. A járókelők is meg-megállnak, elolvassák a rajta található felhívást, sőt az a tapasztalat, hogy mindennap folyamatosan változik a tároló tartalma. Sok jószívű segítő hoz valamit a boltból jövet, mások pedig egyre bátrabban merik elvenni, ha szükségük van rá. A járókelők között pedig folyamatos téma a doboz, már többször hallottuk, hogy erről beszélgettek a sétálóutcán haladva.

Legutóbb ott jártunkkor egy középkorú nő érkezett több gyermekkel a tárolóhoz. Félénken ugyan, de magukhoz vettek néhány terméket. Nem túl sokat, épp csak annyit, amiből az aznapi vacsorájuk megvolt.

Persze vannak, akik szkeptikusak.  Horváth György szerint nem biztos, hogy csak a rászorulók használják az ételdobozt.

– Jó ötletnek tartom, csak szerintem sokan visszaélnek vele, olyanok is kivesznek belőle, akik nincsenek rászorulva. Sajnos a magyar ember ilyen – vélekedett férfi, aki talán kisebbségben van a véleményével, ugyanis a segítő csoport a közösségi portálon egyre növekszik.

Az önkéntesek úgy gondolják, hogy mindenki tehet valamit a rászorulókért. Az akció sikerét pedig az összefogásban látják, ezért előzetes megbeszélés alapján felváltva ellenőrzik a doboz tartalmát és ügyelnek a tisztaságára. Tervük pedig az, hogy a városközponton túl további helyeken is elérhető legyen városszerte az ételdoboz.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply