Közösségi tereket fejlesztenek a nyereményből a csingeriek

Harmadik helyen végzett az Ajka60 vetélkedőn Csinger településrész. Az elnyert 16 millió forint elköltéséről még nem döntött a Csingervölgyért Egyesület tagsága.
Gerencsér Hilda elnöktől megtudtuk, az biztos, hogy a közösségi házra és a közösségi terekre fordítják az összeget. Az elnök szerint a csingeriek hasznosnak tartották a programsorozatot. Több új rendezvényt is szerveztek, a régieket pedig újragondolták és a versenykiírásnak megfelelően átalakították, például a családi napot, hogy más városrészeken élőknek is vonzóvá tegyék, ezért összeállítottak egy útilaput, vagyis menetlevelet, amelynek alapján az érdeklődők felkeresték a nevezetességeket és a bányászati emlékeket.
A csingeriek közül is egyre többen látogatták a programokat olyanok is, akik előtte nem vettek részt azokon. Más városrészekből is minden rendezvényre érkeztek a zsűritagokon kívül érdeklődők is. Az elnök kiemelte Bakonygyepest, az ottani közösségből minden alkalomra érkeztek. A csingeriek is ellátogattak máshova. Tapasztalataikról a havi gyűléseken beszámoltak tagtársaiknak.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply