Kürtőskalács és forralt bor illat – megnyílt a karácsonyi vásár (videóval)

esti-fenyek-az-agoran

Ünnepi fénybe öltözött a város, esténként ezüst és arany pompában tündökölnek a fák, illetve az épületek. Az Agóra karácsonyi díszei napok óta csalogatják sétálni és fényképezni a családokat. Népszerű a rénszarvas húzta Mikulás és a hóemberes kompozíció is, mindkettő elnyerte már a kicsik és nagyok tetszését egyaránt. December 1-jétől pedig már a vásár kínálatából is szemezgethetnek a térre érkezők.

gyj_adventi-vasar-megnyitasa-6919

– Szeretetet, békességet, kiegyensúlyozottságot keresünk, de a december egyre inkább az izgatottság és a kapkodás hónapja. Megnyugvást talán csak 24-én és 25-én tudunk érezni. Érdemes a költekezés helyett inkább embertársainkra, szomszédjainkra, barátainkra gondolni, bekopogni hozzájuk és a meghittségből nekik is adni – fogalmazott Schwartz Béla polgármester a karácsonyi vásár megnyitóján, ahol kisebb csoportokba verődve nézelődtek a jelenlévők.

Hangsúlyozta, hogy az ünnepi szobroknak láthatóan nagy sikere van a gyermekek körében, de néhány felnőtt is késztetést érzett a kipróbálásukra, aminek következtében a tér közepén álló szarvas megrongálódott, ez pedig szomorúsággal tölti el. A díszek megóvására kérte a város polgárait.

gyj_adventi-vasar-megnyitasa-6918

Míg az idősebbek a forralt boros faházak felé kacsingattak, addig a családok körében a rénszarvasos alkotások voltak népszerűek. A rendezvény hangulatát Szücs Krisztián karnagy vezetésével a Városi Bányász Fúvószenekar tette meghittebbé. Vallerné Horváth Andrea, a vmk munkatársa Kosztolányi Dezső Karácsony című versével hangolta a megjelenteket az ünnepre.

A vásárban apró ajándékokat, ékszereket, sapkát, sálat, kürtőskalácsot, forralt bort és más finomságokat kínálnak az árusok.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply