Le akarta fizetni a kórboncnokot

Szőc korábbi polgármesterének a távollétében született jogerős döntés a Győri Ítélőtáblán: három évet kell börtönben töltenie hivatali visszaélés miatt is.
Az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék azt állapította meg, hogy a 2009-ben családi vállalkozásként alapított Havanna Plusz Kft. vezetését idővel a korábban már büntetett Sz. Tibor vette át, aki 2010. januárban szerződést kötött egy budapesti kft-vel, amely szűk három hónap leforgása alatt – kilenc alkalommal – épületgépészeti termékeket szállított a Havannának az Ajkán nyílt, szerelvényeket áruló üzletébe. A vádlott szerződésben vállalta, hogy a 2,4 millió forintot érő műszaki cikkeket értékesíti, majd az összeget visszafizeti a cégnek. Ennek nem tett eleget, az árut ismeretlen módon értékesítette.

A Szőcön 1974 óta működő idősek otthonában általában 150 személyről gondoskodnak, akik között gyakori a haláleset. Jó üzletet látott ebben a 36 éves Sz. Tibor, akit 2011 januárban megválasztottak polgármesternek. Az év nyarán létrehozta az Örök Nyugalom temetkezési kft-t, amelyet unokatestvére nevére jegyeztek be, de a tényleges munkát a polgármester végezte. Augusztusban már két képviselő társával megszavazta, hogy az általa képviselt önkormányzat kössön szerződést az Örök Nyugalommal a temető működtetésére úgy, hogy akkor is bevételhez jusson a kft., ha ott más cég végzi a temetést.

Az év októberében meghalt egy idős férfi az ajkai kórházban, akinek nem volt hozzátartozója, így a temetés költségét a város önkormányzatának kellett volna állnia. A polgármester több embert megtévesztve végül is Szőcön temette el a férfit. A számlát, 370 800 forintot, a saját önkormányzatával fizettette ki. Ebben társa volt a másodrendű vádlott, az 56 éves L. N. jegyző, akit hamis tanúzás miatt vontak felelősségre. (Az üggyel kapcsolatban valótlan tartalmú okiratot juttatott el a rendőrségre.)

A piacon már régóta meglévő temetkezési vállalatokat úgy próbálta beelőzni a falu első embere, hogy 2011. október 10-én édesapjával felkereste az ajkai kórház kórboncnokát azzal, hogy „küldjön halottakat” hozzá, azaz a hozzátartozóknak az ő vállalkozását ajánlja. Mivel az illető nem ért rá, másnapra újabb találkozót beszéltek meg. Ekkorra a kórboncnok bekamerázta és bemikrofonozta a helyiséget, ahol ismét elhangzott az ajánlat: minden egyes ügyfél után kap 30 ezer forintot. A kórboncnok visszautasítatta a lehetőséget, mondván, hogy ez szabályellenes. Ebbe nem nyugodott bele Sz. Tibor: később egyedül kereste fel a férfit, s a korábbi ajánlatát azzal egészítette ki, hogy másnap hoz 300 ezer forintot mintegy előlegként. Az egészségügyi dolgozó ekkor sem fogadta el a kenőpénzt, a történteket jelentette felettesének.

A Veszprémi Törvényszék tanácsa csalás, hivatali visszaélés, társtettesként elkövetett vesztegetés bűntette, valamint hűtlen kezelés vétsége miatt Sz. Tibort három év szabadságvesztésre ítélte, egyúttal elrendelte az ajkai bíróságon korábban kiszabott másfél évi börtönbüntetés utólagos végrehajtását. A szökésben lévő vádlottal szemben 300 ezer, az Örök Nyugalom Kft-vel szemben 370 800 forint értékben vagyonelkobzást rendelt el. Az akkori jegyzőt, akinek volt már bírósági ügye, két évre felfüggesztett egy év szabadságvesztésre ítélték.

A Győri Ítélőtábla helybenhagyta a Veszprémi Törvényszéken született döntést.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply