Legendák nyomában jártak

erasmus-katica-ovoda

Az Ajkai Városi Óvoda Katica óvodája sikeres pályázatot nyújtott be a Tempus Közalapítvány Erasmus+ iskolák, óvodák stratégiai partnerségi felhívására. A Kis legendakutatók című projektben nemzetközi partnerekkel közösen dolgoznak együtt az óvoda munkatársai a következő két évben, hogy új és innovatív gyakorlatokat ismerjenek meg és tapasztalatot cseréljenek egymással a települések legendáit alapul véve.

erasmus-babkeszites-vizikek
Készülnek a bábok

Az első partnertalálkozót október 17-21 között Ajkán szervezték, ugyanis a Katica Óvoda, mint koordinátor vesz részt a munkában. A görög, észt és szlovák delegáció tagjait a hét elején dr. Horváth József alpolgármester fogadta a Városházán. Aznap délután a pedagógusokból álló csoport megtekintette a város és a környék nevezetességeit, (az Óriás legendájához kapcsolódva pedig a Somlót csütörtökön). Meglátogatták a Helytörténeti Múzeumot, a Bányászati Múzeumot és Kőzettárat, illetve bejárták az Óriások nyomában elnevezésű tanösvényt is a Kaszinó parkban. A szakmai program során prezentációkkal mutatták be a delegáció tagjai a saját országukat, intézményüket és megvitatták a két éves program munkatervének ütemezését is, ahol a projekt logójának kiválasztása szintén megtörtént.

erasmus-babkeszites-vizikek
Jó hangulatban telt az együtt töltött szakmai hét

A találkozó ideje alatt bábkészítéssel is foglalkoztak a program résztvevői. Saját kezűleg valósíthatták meg a településükhöz kapcsolódó legenda valamelyik figuráját. Ebben a rendkívül aprólékos, mégis jó közösségépítő feladatban a Vizikék Óvoda Kacagó bábcsoportja segítette a pedagógusokat. Megismerkedtek a bábozás alapelemeivel és a hozzá kapcsolódó tanulási folyamatokat is átbeszélték.

A héten időt szakított a csoport az óvoda bejárására. A Katica Óvoda Maci csoportjában tett látogatás alkalmával megfigyelhették a delegáció tagjai a helyi legenda feldolgozásának gyakorlatát és módszertanát, valamint a mindennapi rutint az intézményben. A gyerekek mondókázást követően, nagy körbe ülve beszéltek az óvó nénikkel arról, hogy ki hiányzik aznap, majd azt ecsetelték a vendégeknek, hogy merre kirándultak a városban, amíg megismerték az Óriás legendáját. Az élménybeszámoló után négy csapatban mutatták meg, hogyan látják ők a régi történetet. Korábban újrapapírból elkészítették a Somlót, amire gyurmából készítettek fákat, óriásokat.  Papíron ragasztva és kirakóból is elkészült a legenda, sőt társasjáték formájában is visszaköszönt a foglalkozás végére. Az óvoda munkatársai a kooperatív tanulás fontosságát kívánták ilyen formában megjeleníteni a delegációnak, akikkel szakmai megbeszélésen egyeztették a látottakat.

erasmus-katica-ovoda
Gyurmából, újrapapírból és kirakóból is megelevenedett Ajka legendája

Ráczné Németh Csilla óvodavezető lapunk kérdésére elmondta, hogy a csoportos munka segíti a gyermekek egyéni fejlődését is, hiszen kreativitásra ösztönöz, de szükség van a társak segítségére, hogy összeálljon a kész alkotás. Az óvoda környezettudatos szemléletmódját is kiemelte, amit szintén bemutattak a többi ország képviselőinek a hét során.

A program ajkai találkozója Erasmus Nappal ért véget, ahol az Ajka Városi Óvoda tehetségpontjai, intézményegységei adtak zenés, táncos műsort a vendégeknek. A délelőtt folyamán a Katica óvoda gyermekei játékos, ügyességi versenyeken, tudáspróbákon vehettek részt.

erasmus-katica-ovoda
Tapasztalatcsere a sószobában

A projekttalálkozók közötti időszakban valamennyi résztvevő feladata az lesz, hogy saját intézményében megismertesse a gyerekekkel a partnerországok eredettörténetét és az óvodások rajzok, képzőművészeti alkotások, drámajáték, báb- vagy árnyjáték formájában jelenítsék meg a tanultakat. A pályázat végére elkészülnek az országok legendáját megjelenítő bábok, a mondák könyve, egy DVD és különféle módszertani útmutatók is.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply