Légzésfunkciós labort és emléktáblát avattak a kórházban

Emléktábla avatás (Fotó: Györkös)

Dr. Uhl Károly, a Magyar Imre Kórház gyermekosztályának egykori alapítója és osztályvezető főorvosa egész életét a beteg gyermekek gyógyítására, illetve a légzésfunkciós labor megalkotására és fejlesztésére szentelte, ezért emlékére emléktáblát avattak november 3-án az intézményben, amire a családjának támogatásával elkészült légzésfunkciós laboratórium átadása után került sor.

Az ünnepségen dr. Nagy Zoltán főigazgató, illetve dr. Kovács Ilona, a Csecsemő- és Gyermekosztály osztályvezető főorvosa méltatta dr. Uhl Károly tevékenységét és köszöntötték a megjelentek között a kiváló orvos özvegyét is.

A beszédekből nyilvánvalóvá vált, hogy az egykori osztályvezető főorvos, akitől idén kellett búcsúznia a szakmának, milyen sokat tett a gyermekosztályért. Nemcsak alapítója volt az osztálynak, de a személyi és tárgyi feltételek megteremtését is segítette. Munkássága ideje alatt Ajka levegőszennyezettsége nagyon rossz volt, ezért sok légzőszervi beteggel találkozott az osztályon, akiken segíteni szeretett volna, mind a megfelelő kivizsgálással, mind a megfelelő kezeléssel, ezért légzésfunkciós laboratóriumot hozott létre.

Dr. Uhl Károlyné és dr. Nagy Zoltán az átadón

Az új gépekkel felszerelt labor, amelyhez az egykori főorvos és családja is jelentős támogatással hozzájárult, innentől dr. Uhl Károly nevét viseli és egy emléktábla is fémjelzi az orvos tevékenységét a folyosón. Ez főhajtás és tiszteladás a kórház vezetése részéről a kiváló szakember munkássága előtt.

– Felemelő és lehangoló is egyben a mai ünnepség. Felemelő, hiszen a kórházunk egy korszerű légzésfunkciós labort működtethet innentől, ami a XXI. század követelményének, a modern műszerezettségnek megfelel, így folytathatjuk dr. Uhl Károly gyógyító szellemiségének továbbvitelét, ezáltal is öregbítve a Magyar Imre Kórház hírnevét. Ám lehangoló is, hiszen a nagy tudású kollégánk már nincs közöttünk, így csak jelképesen köszönhetjük meg neki az elmúlt évek munkáját – fogalmazott dr. Nagy Zoltán főigazgató az átadón.

Korszerű műszerek segítik az asztmás kisbetegek kivizsgálását

Az ünnepségre az ország minden részéből érkeztek vendégek, orvosok és szakdolgozók, akik dr. Uhl Károllyal dolgoztak együtt.

Dr. Kovács Ilona osztályvezető főorvos lapunk kérdésére elmondta, hogy a laboratórium nagy segítség a munkájukban, hiszen így a fulladásos, asztmás betegek vizsgálata, betegségének diagnosztizálása egyszerűbb válik. Az új eszközöket a gyermekosztály betegei vehetik igénybe 5-18 éves korig. (Az öt évnél fiatalabb gyermekek vizsgálata még nem igazán lehetséges, hiszen megfelelő fújási technikával tudnak csak valós értékeket mérni a szakemberek).

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

1 Comment

Leave a Reply