Léleknap az elfogadásért

Archív fotó: Hangadók

A szeretetről, az elfogadásról, a kölcsönösségről szól az a színdarab, amelyet hetek óta gyakorolnak a Molnár Gábor Műhely Alapítvány által gondozott, fogyatékkal élő színészek.

Oscar Wilde Boldog herceg című darabját december 20-án, a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központban a Léleknap elnevezésű programon mutatják be, ahol több kulturális műsor is várja az érdeklődőket. Pallagi Attila, a Hangadók zenekar vezetője és Lovas Irén, az alapítvány elnöke elmondta, hogy több színdarabot tanultak már, többek között A lány, aki nem akarta, valamint a Farkas és a Piroska címűt, amelyeket ők maguk írtak, a szereplők karakterét figyelembe véve.

Az Oscar Wilde darab más, ott a meglevő karakterekhez kellett alkalmazkodni. A műben a Hangadók több tagja is szerepet vállalt. A fogyatékkal élő felnőttek nappali ellátását végző, 1995-ben alakult intézményben a művészetterápia a napi foglalkozás része, amellyel fejlesztik a gondozottak kifejező képességét, szituációs gyakorlatokban az alkalmazkodó képességét. Az alapítvány egy EFOP pályázatot nyert, amely keretében diákok, nyugdíjasok és fogyatékkal élők tevékenykednek együtt, elősegítve egymás jobb megismerését, elfogadását, illetve a generációs ellentétek feloldását. Karácsony előtt a pályázatban részt vevők mézeskalácsot sütnek közösen, majd a sérült óvodásoknak ajándékozzák azt.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply