Kovács Viktor, az Ajkai Evangélikus Egyházközség fiatal, ám a hit mélységeiben igencsak jártas, a világunkat és a teremtés koronáját, az embert is jól ismerő, hívei elismerését gyorsan elnyerő lelkésze Ajkán újszerűnek mondható böjti felkészüléssel indította el az egyházközségének a reformáció 500. évének is méltó emléket állítani szándékozó tavaszi programsorozatát.
Az alkalmak mindegyike három blokkból állt. A lelkész köszöntője, bevezető mondatai után egy zenei blokkal indult az áhítat, feledtetve a külvilág zaját, a hívek otthonává varázsolva az Isten házát. Ezt az alkalmak alcímeiben kijelölt témájú prédikációk követték, majd zárásként egy újabb zenei blokk tette fel a koronát a lélekemelő estékre. A kórusműveket a Forrás női kar adta elő Szincsák-Lukáts Fruzsina karnagy vezetésével, virtuóz szólókat pedig az édesapja, dr. Lukáts András énekelt. A hangszeres kíséretet a szokásos orgonán kívül a lelkész akusztikus, Kiss Krisztián pedig basszusgitár muzsikával egészítette ki. Igazi átéléssel csendültek fel a dalok, lelkes tapsokra ragadtatva a hallgatóságukat. A lelkész bevezetőjében kérte is ezt, valamint azt, hogy a templomban a mosolyoknak is helye van, hiszen az evangéliumok örömhírt jelentenek, mert az értünk meghalt Jézus feltámadt, győzelmet aratva a ránk leselkedő örök halálon, amit az általunk nap mint nap elkövetett bűneink miatt érdemlünk meg.
Az első igehirdetésében Kovács Viktor egy jó illatú, susogó lombjaiból madárhangokkal is elbűvölő erdőbe invitálta képzeletben hallgatóságát, mert a természet fogalmának hallatán legtöbbünkben ez a kép villan fel képzeletünk vetítővásznán. A döbbenetesen sokszínű, bonyolult rendszert alkotó világunkról sokan ma is kétségbe vonják, hogy ez a teremtés műve, pedig minél jobban kutatja azt valaki, annál inkább be kell, hogy lássa, kell itt lennie valamilyen, az emberi tudomány számára ma még fel nem ismert rendező elvnek, összetartó erőnek és nem egyszerűen csak a véletleneken alapszik ez az egyedülálló csoda az élet, amely eddigi tudásunk szerint csak a földünkön létezik. Isten ránk, emberekre bízta e planétát, hogy műveljük, gondozzuk, hogy az cserében éltessen, eltartson minket egészséges levegővel, vízzel és élelemmel.
Az ember nem eladó, ez volt a második alkalom prédikációjának mottója. Most az egykori Józsefvárosi piacot idézte meg a lelkész, ahol a hangosan kiáltozó rikkancsok arany, fiktív számlák vagy akár fegyverek megvásárlására is buzdítottak. Mai világunk is pont ilyen, mint valami keleti bazár, minden eladó. De vajon valóban szükségünk van e mindenre, amit ordítva kínál? Egyértelműen nem. Takarítsuk ki tehát az életünkből a pocsékolást, a pazarlást! Érjük be a látszólag kevesebbel, és így az Istentől a jóra kapott a szabadságunkat is megtarthatjuk.
Minden ember örül az ajándékoknak, mert az nem csak egy kívánatos használati vagy dísztárgy, hanem ami sokkal fontosabb, az ajándékozott iránti szeretet, hála, tisztelet jelzése. Jó kapni, és ha a szándék őszinte, adni is. E gondolatokkal kezdte el a lelkész harmadik napi igehirdetését amelyben, mint minden alkalommal mondanivalóját igeversek felolvasásával is alátámasztotta.
A záró alkalomban is volt imádság és az ökumenikus alkalmakon megjelent hívekre kért áldás is, amelyet most különleges módon és szépséggel Vajda Ivett átszellemült, csengő hangú énekével kérte el Mennyei Atyánktól.
Peternics Mihály
Leave a Reply