Lemaradsz, ha kimaradsz – egy elsős avató története belülről

Fotó: Györkös

Egyik olvasónk virtuális levélpapírra vetette élményeit:

Azon kevés, de annál szerencsésebb emberek közé tartozhattam, akik részt vettek a 2017-es Bánki Donát Szakközépiskola elsős avatóján. Aki nem jött el az bánhatja, aki ott volt egy örök életre való emlékkel mehetett haza. Avattak engem elsősként, avattunk mi is elsősöket, és volt, hogy csak külső szemlélője voltam ilyen iskolai rendezvényeknek, de amit múlt héten, pénteken láttam és tapasztaltam az ad némi reményt, hogy a mai fiatalok is képesek az összefogásra, egymást biztatni, drukkolni.

Kicsit késve indult és eleinte kaotikusnak tűnt az avató. Legmegdöbbentőbb a legelején az volt, hogy a 9.e osztályból, 26 főből összesen 4-en jelentek meg. Nem tudtam eldönteni, hogy sajnáljam őket, vagy haragudjak az osztályra, hogy ennyire nincs összetartozás, de végül lehet, hogy épp ennek is volt köszönhető az, ami egész délután velünk történt. Első feladatnál Despacito számot kellet minden osztálynak feldolgoznia. Az E-sekre került a sor, aula közepén 4 diák és az osztályfőnök állt. Már azon meglepődtem, hogy ki mertek állni, és nem mondták azt, hogy ha csak ennyien vannak, akkor feladják. De nem, odaálltak, elkezdődött a szám, és akkor jött az első hatalmas élmény. A többi avatandó osztály hangos drukkolásba kezdtek, ütemesen tapsoltak és biztatták őket. Hol látunk ma ilyet, főleg 14-15 éves fiataloktól, hogy segít a másiknak, és nem csak 1-1 fő, hanem az összes osztály, összes diákja! És ebből is látni, hogy a szeretetnek, tiszteletnek mekkora ereje van, előadás közben a 4 diákból az egyik srác kiállt és egy rögtönzött tánc-előadásba kezdett, aminek hatalmas sikere lett. Legnagyobb tapsot és elismerést ebbe a feladatkörbe a „csonka” osztály kapta.

Ezt éreztem végig, minden egyes feladatnál, hogy nem egymással versenyző osztályok küzdenek-harcolnak, hanem egy közösség egyetlen ügyért van ma itt: szimplán jól érezze magát mindenki. Néha egymást kisegítették, nem volt sértődöttség, ha valamelyik osztály kevesebb pontot kapott. Közösen énekeltek, drukkoltak egymásnak. Feladatok nagyon jól össze voltak válogatva a Diákönkormányzat szervezésében. Nem arra ment ki az egész avató, hogy minél jobban megszívassák, megalázzák a „kis elsősöket”. Teljesíthető és élvezhető, közösség építő és kovácsoló feladatok voltak.

Csonka osztály, nagy bátorsággal

Hihetetlen volt, ahogy a záró feladatnál, a karaoke dalok előadásakor zengett az egész épület, mindenki teli torokból énekelt, majd a Hungária – Csókkirály című dal felzendülése után pár pillanattal az egész aula megtelt tanárokkal, zsűri-tagokkal és diákokkal, és egy fergeteges JAM-buli keretében ropták a táncot. Majd ezután, amíg a zsűri kiértékelte a délután látottakat, és összegezték a pontszámokat, addig az avatandók és az avatók egy hatalmas kört alkotva együtt táncoltak és várták az eredményt.

Ezen a délutánon szerintem nem volt győztes és vesztes csapat. Mindannyian nyertünk. Idősebbek talán elkezdhetnek bízni, hogy van remény, talán ezekben a „huligán” fiatalokban mégis ott lapul az emberiesség, még ha néha jó mélyre is kell ásni érte. A fiatalok megmutatták, hogy másképp is lehet hozzáállni a „kötelező” iskolai rendezvényeknek. És nem utolsó sorban közösségek kezdtek kialakulni, nem egy facebook-csoport, ahol össze-vissza írogatnak egymásnak, nem egy virtuális világban éltek, nem klikkesedtek osztályon belül, hanem egységben az erő, együtt „harcoltak és küzdöttek” azért, hogy mindenki jól érezze magát.

Nem bántam meg, hogy elmentem az elsős avatóra. Félve érkeztem, még jobban féltem a „csonka” osztály látványától, de végül minden percét élveztem, és egy nagyon jó élménnyel mehettem haza. Gratulálok a szervezőknek a jól összeválogatott feladatokhoz, a műsorvezetőknek, akik olyan profin irányították az egész rendezvényt, mintha mindig is ezt csinálták volna.

egy Bánkis…

This slideshow requires JavaScript.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply