Lemondott a kézilabdaklub elnöke

kk ajka eremoszto

Szokásos éves közgyűlését tartotta a KK Ajka kézilabda klub május 24-én 18 órakor a városi sportcsarnokban. A közgyűlésen a tervek szerint három napirendi pontot tárgyaltak volna, de a harmadik napirendi pont megvitatása előtt Geri Gyula elnökségi tag javaslatára a közgyűlést harminc napra felfüggesztették, új időpontnak június 23-án 18 órát jelölték meg.

Az első napirendi pont keretében Fülöp Imre, a női csapat edzője elmondta, hogy a 2016-os évben célkitűzések többé kevésbé megvalósultak, az alapszakaszt a negyedik helyen zárta a csapat. Ez azt jelenti, hogy a bajnokságban jobb helyen végeztek, mint az előző évben. A rájátszásban is csak apróságokon múlott, hogy egy-egy mérkőzésen győztesen jött le a csapat a pályáról vagy sem. Összességében az edző szerint tavaly sikeres évet zártak.

Szalai Ákos edző az U13-as lány csapattal kapcsolatban elmondta, hogy a csapat a harmadik helyen végzett a bajnokságba, amivel feljutottak a felsőházba, de ott nem sikerült dobogós helyet elérni. Aminek az egyik fő oka a létszámhiány.

Szalai Ákos a megyei férfi felnőtt csapattal kapcsolatos rövid mondandójában szintén rámutatott a versenyeztetés nehézségeire. Elmondta, hogy sajnos a kiírás miatt nem jött össze az a terv, hogy az NB II-es csapatból játszassanak vissza játékosokat, így sokszor az is nehézséget okozott, hogy egy-egy mérkőzésen a minimális létszám meglegyen.

Huszti Géza az U14-es csapattal kapcsolatban elmondta, hogy szeptemberben sikerült játékosokat kapniuk az ATSE-től, akiket nagyon jól sikerült összegyúrni a régi tagokkal. A csapat a második helyen végzett a bajnokságban.

Huszti Ambrus beszámolójából kiderült, hogy a serdülő csapattal a második helyen végzett. A fiataloknak a felsőházba való feljutás sem volt reménytelen, hiszen egy meccs híján sikerült a feljutás a felsőházba. Míg az NB II-es junior csapat a hatodik helyen végzett.

Végül Poór Tamás, a felnőtt csapat edzője értékelte az elmúlt bajnokságot. Majd a jövővel kapcsolatos terveit osztotta meg. Emlékeztetett mindenkit, hogy a klubban a kezdetektől, azaz 1997 óta családias hangulat uralkodik. Arra kért mindenkit, hogy ezt ne hagyják elveszni és ezt tartsák mindig szem előtt.

Az edzők beszámolója után Meiczinger József ismertette a klub pénzügyi helyzetét. Beszámolójából kiderül, hogy pénzügyi helyzetük jelenleg stabil, kifizetetlen tartozása az egyesületnek nincs. A beszámolóból az is kiderült, hogy Ajka városa tizenötmillió, a Le Bélier Magyarország Formaöntöde Zrt. 60 millió forinttal támogatta a kézilabdát, utóbbi a teljes igényelt TAO támogatást fizette be a csapatnak.

Az első napirendi pontban foglaltakat a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

A második napirendi pontban vegyes ügyek tárgyalása kapott helyet.

A napirendi pont elején a levezető elnök néhány szóban reflektált az elhangzottakra, Meiczinger József pedig bejelentette lemondását. Új elnök megválasztása azonban nem szerepelt a meghívóban, ezért a közgyűlés felfüggesztette működését és június 23-ára tűzött ki tisztújító közgyűlést.

Zárszóként Geri Gyula, mint a Sportváros Kft. ügyvezetője bejelentette: a városnak az a célja, hogy a férfi kézilabda csapat az NB I B-ben szerepeljen. A másik célja pedig az, hogy a női csapat az NB I-ben szerepeljen. Szólt továbbá a felsőbb osztályban való szereplés nehézségeiről, feladatairól, felelősségéről. Kiemelte, hogy a munkacsarnokra vagy a kézilabdacsarnokra nem azért van szükség, hogy eggyel több építmény legyen a városban, hanem azért, hogy a munkát a kézilabdázók el tudják végezni. Hiszen a magasabb osztály, a több csapat több edzéssel, nagyobb pályaigénnyel jár.

F.P.T.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply