Letartóztatásban a dohánybolt kirablója

Rablással kezdte az új évet az a férfi, akinek a letartóztatását indítványozta az ügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a 35 éves nyirádi férfi 2021. január 1-jén elhatározta, hogy erőszakkal fog pénzt szerezni magának. 13 óra körüli időben, a járványügyi szabályoknak megfelelően, maszkban bement egy ajkai dohányboltba és két palack bort, illetve két doboz cigarettát kért.

Miközben az eladónő a kérést teljesítette, a férfi elővette az általa előre zacskóba csomagolt, pisztolynak álcázott fadarabot, amelyet ráfogott az eladóra és azzal a kijelentéssel, hogy pisztoly van nála, pénzt követelt tőle, melyet nyomatékosított is, mondván “azonnal lelőlek, ha nem kapok pénzt”. Az eladó a pénz átadását megtagadta, majd egy időközben érkező másik vásárló is megzavarta a rablót, aki ekkor a kikészített két palack bort és két doboz cigarettát magához véve, fizetés nélkül, gyorsan távozott az üzletből.

A férfit az ajkai rendőrök két órán belül megtalálták és őrizetbe vették, majd rablás minősített esete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés.

Az ügyészség a mai napon a szökés veszélyére figyelemmel, indítványozta a Veszprémi Járásbíróságnál a férfi letartóztatását, melyet a bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően egy hónap időtartamra elrendelt. A végzés ellen a gyanúsított fellebbezett, ezért az nem végleges.

forrás: ügyészség

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply