Letették az esküt a padlóhokisok

Letették az esküt február 27-én Budapesten a Sándor palotában a Speciális Olimpia Téli Világjátékok versenyére induló sportolók. A március 14-én az ausztriai Grazban kezdődő versenyen Ajkáról a padlóhokisok vesznek részt.

A Molnár Gábor iskola egykori diákjai már a korábbi világversenyeken is bizonyítottak, hogy van helyük az élvonalban. Az Amerikai Egyesült Államokban 2009-ben, majd négy évvel később, 2013-ban Koreában egyaránt a magyar válogatott lett a világbajnok.

Az idén a 14 fős keretnek hat ajkai tagja van, Varga Csaba, Szigeti Balázs, Pelikán Barnabás, Török Bálint és Berkes László Koreában, Kalász Attila Amerikában képviselte már Magyarországot, és szerzett dicsőséget Ajka városának. Az idén két tartalék játékos is készül, Zarka Dávid és Berkes Márk. 

Edzőjük Gulyás Lajos, a Molnár Gábor iskola testnevelője, aki 21 évvel ezelőtt meghonosította a sportágat az intézményben. A sportolók mindannyian az iskola egykori tanulói, akik már diákéveik idején is sikeres padlóhokisok voltak. Ma már mindannyian dolgoznak, munka mellett járnak az edzésekre péntek délutánonként.

A padlóhokiban a botot a korong közepén levő lyukba teszik, úgy tudják irányítani azt. Az ellenfél feladata, hogy a saját botját tegye a másiké helyébe, hogy ő vihesse tovább a korongot a kapuba. A játékosoknak folyamatosan figyelniük kell a korong útját, hogy ha közel kerül hozzájuk, meg tudják szerezni. A játékosok folyton mozgásban vannak, a gyors és kemény sportág jó állóképességet, kitartást, erőt és odafigyelést követel.

A világjátékok versenysorozata március 14. és 24. között zajlik. Ajkáról is sokan kiutaznak, hogy a helyszínen nézzék meg a fiúk játékát. Azt is megtudtuk, hogy egykori tanáraik is ott ülnek a lelátókon.

(ta)

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply