Ki tudja, talán igaza lehetett Gorkijnak, amikor azt írta: ha minden ember arra törekedne, hogy a másiknak örömet szerezzen, békesség lenne ezen a földön. Osváth Imre legalábbis így érezte, amikor zengett a „Boldog születésnapot” a Szépírók Asztaltársasága tagjainak torkából, akik születésnapja előestéjén meglepetéssel készültek és köszöntötték a Bányász Közösségi Házban. Oravecz Edit a csoport nevében nyújtotta át ajándékukat.
A közös elvet valló társak – vagy ha úgy tetszik, elvtársak – mellett Győr Sándor, az ünnepelt barátja és volt munkatársa emlékezett a régi időkre, a rá jellemző humorral, közvetlenséggel. Többek között Józsa Károly, Némethné Péntek Zsófia, dr. Makkay Mária saját, kedves költeményeikkel ajándékozták meg a szépkorút, illetve Vajai Károlyné egy szép dallal fejezte ki jókívánságait, akitől meghallgathatták a „Padragi bányász barátaimnak” című verset, ami az ünnepelt tollából származik.
Imre bácsi büszke származására, megtudtuk, hogy apai nagyapja a zirci bárónak volt a parádés kocsisa, anyai nagyapja pedig vasúti őrként dolgozott, amit egyik versében is megörökített. 13 évesen kezdett dolgozni, volt kifutó, meddő válogató, 16 évesen bányalóval is dolgozott, ekkor még így szállították a szenet a bányában. Négy évig inaskodott, utána elvitték két évre katonának, de büntetésként még egy évet rászolgált. Ifjúkori szerelme várt rá, ami erőt adott neki. 1952-ben leszerelt, ekkor kezdett el újra tanulni, elvégezte az egyetemet, de az életet a bányászok között tanulta. Munkaügyi vezetőként dolgozott a Jókai bányában.
Sokszor érzi hiányát Tomor Sándornak, aki minden könyvbemutatóján ott volt, magatartásával, szeretetével Istent közel tudta hozni az emberekhez – könnyezve emlékezett vissza utolsó beszélgetésükre. Úgy véli, talán azért ért meg hosszú éveket, mert küldetése van. A múzeumok a gépeket megőrzik, de az emberi lelket nem, ezért döntött úgy, hogy a bányászokról ír verseket, emléket állítva nekik. Visszaemlékezett egy sikertelen mentésre, amelynek ő is részese volt. Megrázó élményként élte meg, amikor a gyász hírét el kellett vinnie a családnak.
70 éves korában kezdett verset írni, szinte egyik napról a másikra, de előtte is jó barátságban volt a könyvekkel, szerette a görög-római történelmet. Szerinte egy műszaki embernek műveltnek is kell lennie. Egy hete fejezte be a hetedik kötetét “Göröngyös úton” címmel. Mindig elküldte a verseit bírálatra, több különdíjat is elnyert velük.
Magánéletével kapcsolatban elmondta, hogy azon a héten lettek volna 55 éves házasok, amikor felesége elhunyt. A nejéről írt verseket Valéria ciklusnak nevezte el. Hosszú egyedüllét után kilenc éve él együtt Máriával, így született a Mária ciklus. Szívesen olvassa József Attila és Mécs László költők írásait. Személyesen ismerte Molnár Gábort és Devecseri Gábort is.
90 év számadása – /Imre bácsi önmagáról/
Ma számadásra jöttem
vállamon kilencven év terhével, az elmúlt időnek.
Mert a teremtő tudja csak, mi van még előtte.
Kilencven cselló zenél ma nekem.
Kilencven év siratja az elmúlt éveket
Repültek az évek, mintha szárnyam lenne,
gyermeki örömmel, az ifjúság, nehezebb évekkel.
Vágtató lovaim, bírták az iramot, szerelmes éveket,
mi boldogságot hozott. Közben háború dúlt, elszállt felettem.
A teremtő két keze, megóvott engemet.
A férfi kor, munkával tele, munka mellett, tanuló évekkel.
Dalolt a csellóm, egy életen át, vigyázva arra, ne legyen hamis hangzás.
Az élet értelmét kerestem.
Mindig a jó felé vitt szívem.
Magasra nem szálltam, az embereket szerettem, verseimmel is, szeretetet hirdettem.
Ha az élet horga szívembe akadt, összekulcsolt kezem, kirántotta azt.
Megtanultam, az élet szertelen.
Vigyáztam, hogy a nehézségnek , boldog értelme legyen.
Úgy teltek éveim, mint annyi ezer másé.
Vigyázva gázoltam, gyomon és gazon át, figyelve, ne húzzon le hínár.
Mert mindig legfontosabb az embernek, egy életen által,
hogy viharban is embernek maradjon.
A múltat az bírálhatja, aki Embert teremtett, életre, halálra.
Leave a Reply