Már csúszik a korong a jégpályán

Fotó: Futó

Sikeresen véget ért az első hazai rendezésű U12-es jégkorong mérkőzés,ahol az Ajkai Óriások csapata a Ferencvárost fogadta.

A mérkőzést nemcsak attól volt izgalmas, hogy ez volt az első hazai összecsapás, hanem attól is, hogy a meteorológia erre a napra erős széllökéseket jósolt, ami be is teljesült. A mérkőzés vége előtt tíz perccel megérkezett a szél és elkezdte rázni a sátrat,  ami miatt szerencsére nem kellett félbeszakítani a rangadót. Azonban ahogy lefújták a játékvezetők a találkozót, az ég is leszakadt, így mindenki menekült a mobil csarnokból..

Az  U12-es korosztály több mindenben is különbözik az eddig megszokott hazai pályán látott mérkőzésektől, ugyanis nagyobb pályán játsszák a meccseket, hosszabb a játékidő is. Itt már azok a szabályok érvényesek, mint a felnőtt mezőnyben. Kivétel a testjáték, hiszen U12-ben még nincs ütközés, csak testkontakt. Amiben viszont az alacsonyabb korosztályokhoz hasonlít az az, hogy itt még megmaradt a percenkénti sorcsere és hivatalosan még mindig nem számolják az eredmény. Persze csak hivatalosan nem, hiszen a jégen azért mindenki úgy küzd, mintha számítana valamit is az állás. A gyerekek magukban számolják a találatokat.

A mérkőzést az Ajkai Szó Online élőben közvetítette, aminek köszönhetően akár a ferencvárosiak is szurkolhattak és szurkoltak is kedvenceiknek.

Közzétette: Ajkai Szó online – 2017. október 29.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply