Már kislányként megfertőzte a benzingőz

valtozasok a gkv vizsgaban

Amit más meg tud csinálni, azt én is! – vallja Kovácsné Torma Tímea gépjárművezető szakoktató. A sokszínű, rendkívül határozott személyiségű nő az autószereléstől az üvegcsiszoláson át a pszichológiáig az élet számos területén boldogul, sikere pedig abban rejlik, hogy hajlandó felvállalni önmagát. Munkájáról és a B-s jogosítvány kapcsán a hatályos változásokról kérdeztük.

Munkája a hobbija Kovácsné Torma Tímeának

Mesélne magáról? Mikor kezdett oktatással foglalkozni és miért?

– Közel tizenöt éve kezdtem a szakmát. Sokan felteszik a kérdést, pedig nincs ebbe semmi különleges, hogy nőként vezetni tanítom az embereket. Persze a sztereotípia feljöhet, miszerint a gyengébbik nem kevésbé vezet jól, de én erre csak legyintek, hiszen női nőgyógyászok is vannak. Valaki még véletlenül sem választana minket, más viszont nem is gondolkodik ezen.  Én sem veszem észre, hogy ezért kevesebb tanulóm lenne, mint a kollégáknak.

Mégis honnan az autók iránti érdeklődés?

– Szerintem van benne egy kis genetika. A szüleim révén már gyermekkoromban megismerkedtem a járművekkel és a vezetéssel. Édesapám buszsofőr és autószerelő volt, míg édesanyám kalauzként dolgozott. Akkoriban családon belül is lehetett még vezetést oktatni, apukám tanította anyukámat és nagypapámat is vezetni. És ami nagy szó, a családunknak már a 60-as években volt autója és motorja is, ezek mind közrejátszhattak a választásomnál.

Ezek szerint már kislányként megfertőzte a benzingőz.

– Igen. Mindig is érdekeltek a járművek. Fogékony voltam már akkor is a műszaki dolgok iránt. Szívesen segítettem apukámnak, ha szerelt, ez nálam a mai napig megmaradt. Ha kell, megbütykölöm az autót, vagy ha nincs időm, akkor jelzem a szerelőnek, hogy hol van a probléma és mit csináljon meg.

Ez meglehetősen határozott, céltudatos személyiségre utal. Mivel foglalkozott még fiatalként?

– Valóban, az vagyok és ezt a családom is tudja. Fiatalon kézilabdáztam, röplabdáztam, focicsapatom volt és lényegében az MHSZ-nél nőttem fel sportlövőként. Mindig is közösségi emberként tekintettem önmagamra, talán ezek is hozzátettek, hogy most oktató vagyok, de van „lányos szakmám” is, eredetileg üvegcsiszolónak tanultam. A vizsgák után még remekmunkát is készítettem a tervezéstől a kivitelezéséig teljesen önállóan, de aztán mégis másik irányba indultam tovább.

A hobbija lett végül a munkája.

– Így van. Az autóvezetés és az oktatás a szenvedélyem, ám mellette a kreativitást sem hagynám ki az életemből. Az oktatás elsősorban szellemileg vesz igénybe, amit utána szívesen pihenek ki sajátkészítésű munkákkal. A férjem is ezermester, így a házunk lett igazán a kreativitásunk fő színtere. Együtt készítettük a bútorokat, a kandallót és a folyosót díszítő kövezést is. Szívesen rakok mozaikokat, de a szoba kifestése sem jelent gondot.

Nemcsak céltudatos, de rendkívül sokszínű is. Milyen módszerekkel oktat? Mely kategóriákat sajátíthatják el Önnél a tanulók?

– „A” és „B” kategóriát oktatok egy veszprémi autósiskolában. Általában az érem mindkét oldalát nézem, így mindent úgy mondok el a tanulóknak, mintha én ülnék a vezetőülésben. Ez talán meglepő lehet, de célt érőbb, hiszen olyan, mintha én kapnám az utasításokat. Nem mindegy a hangnem. Persze nálam is előfordult már, hogy megríkattam tanulókat, de nem ez a jellemző. A fiúktól meg is szoktam kérdezni, hogy miért hozzám jöttek, amire legtöbbször azt kapom válaszként, hogy mert én legalább megtanítom őket vezetni. A férfi kollégák ugyanis gyakran hajlamosak elfelejteni, hogy nem minden fiú tud még vezetni, amikor először autóba ül. Ez is egy szolgáltatás, ami lehet hálás és hálátlan feladat is. Mivel emberekkel foglalkozunk, így nem árt néha egy kicsit pszichológusnak is lenni.

Az biztos. Miként viselkednek mostanság a sofőrök a tanulóvezetőkkel, hiszen a rutinvizsga önmagában megszűnt, így egyből élesben gyakorolnak a jogosítványra vágyók.

– Az utazóközönség nem igazán tolerálja a tanulókat a forgalmasabb utakon, például a megyeszékhelyen. Mindenki sietne, ezért sokan nehezményezik a gyakorlatlanabb vezetők stílusát. Nap, mint nap van, aki dudál, bemutogat, megmagyaráz a tanulóknak, ezért én az első pár alkalommal a bizonytalanabbakat ingerszegény környezetbe irányítom, ahol elsajátíthatják az alapokat.

Úgy tudom változtak a szabályok, mit kell tudnia a most jogosítványt szerzőknek, ha sikeres vizsgát szeretnének letenni?

– A korábbi kilenc manőverezési feladat helyett 2017. január 1-től már csak kettőt kell teljesítenie a B kategóriás jogosítványra vágyó vizsgázóknak. Egy parkolási feladatot és egy megfordulási manővert kell végrehajtaniuk, viszont a saroktolatás, illetve a balra hátra történő merőleges parkolás már nem képezi részét a vizsgának. A jobbra előre, a jobbra hátra, illetve a balra előre történő merőleges parkolások megmaradtak csakúgy, mint a párhuzamos parkolások, vagy az egy íven való megfordulás és az Y-megfordulás. További változás, hogy eddig a vizsgát követő harmadik napon adták ki az igazolásokat a sikeres teljesítésről, ám most ez felgyorsul. Az EÜ kártyát és a minimum nyolc általánost igazoló végzettséget már korábban, akár az oktatás során be kell mutatni, így sikeres vizsga után egyből mennek az adatok az okmányirodába.

Sok tévhit él az E-learning rendszerről az emberek fejében, miszerint például ágyból is le lehet tenni a KRESZ-vizsgát. Pontosítaná, hogyan is megy ez?

– Az E-learning tanulás valóban bizonytalanságot ébreszt, mert vannak, akik azt hiszik, hogy otthon is letehetik a KRESZ-vizsgát, de ez nem igaz. Az E-learning rendszer a vizsgára való felkészülést segíti elő. A tanulók elektronikusan kapják meg a tananyagokat, de ehhez mindenesetben az autósiskolákon keresztül kell regisztrálniuk. Az oktatáson így valóban nem kell megjelenniük, de ez nem váltja ki a vizsgát. A tanulást követően gyakorlásra is lehetőség nyílik elektronikusan. Ha mindent elolvasott és végigcsinált a diák, utána kap igazolást, így jelentkezhet a KRESZ-vizsgára Veszprémbe, vagy Pápára.

Esetleg van valamilyen életkori megkötés is?

– A KRESZ-vizsga letehető már tizenhét éves kor előtt is, viszont a forgalmi vizsga időpontjára mindenképpen be kell töltenie a tanulónak a 17. életévét. Ez a törvényi szabályozás, de szerintem inkább azt kellene szem előtt tartania a családoknak, hogy mikor áll készen lelkileg a fiatal arra, hogy vezessen, mert bizony nem mindenki alkalmas ilyenkor még a forgalomban való részvételre. A vezetés nem játék, közlekedni csak felelősségteljesen érdemes, vagy sehogy.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply