Másodfokon is felmentették Schwartz Bélát (frissítve)

Schwartz Béla, jobbján a harmadrendű, balján a másodrendű vádlott Fotó: lgyg

Bűncselekmény hiányában felmentette a Veszprémi Törvényszék Schwartz Béla polgármestert a hűtlen kezelés és zsarolás bűntettének vádja alól.

A Veszprémi Törvényszék január 12-én helybenhagyta a Veszprémi Járásbíróság tavaly, január 23-án meghozott ítéletét, amelyben felmentették az ajkai polgármestert, valamint a másod- és harmadrendű vádlottakat, Horváth Bélát és Pék Attilát is, akiket a hűtlen kezelés bűnsegédletével vádoltak, miszerint egy korábban már kifizetett, és más megrendelésére elkészített építést, útszélesítést, járdaépítést számláztak le. Az ítélet jogerős.

A törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közölte: a Veszprémi Járásbíróság tavaly január 23-ai felmentő ítéletét hagyták helyben. Ajka MSZP-s polgármesterét hűtlen kezeléssel, fiktív szerződéskötéssel és el nem végzett munkák számlázásával vádolták – tették hozzá.
Felmentették az ügy másod- és harmadrendű vádlottját is, akiket hűtlen kezelés bűnsegédletével vádoltak – közölte a sajtóosztály.
A vádirat szerint Schwartz Béla az ajkai futballklubnak 2008-ban a polgármesteri hivatal egyik dolgozójának és egy építőipari cég munkatársának közreműködésével biztosított anyagi forrást. Az önkormányzat fiktív vállalkozási szerződést kötött, amely alapján a tényleges munkavégzés nélkül leszámlázott vállalkozói díjat, 10,7 millió forintot a gazdasági társaság, majd onnan az egyesület számlájára utalták át – állt a vádiratban.
Az ügyészség szerint emellett a polgármester a céget működtető sértettel fenyegető hangnemben közölte, hogy ha egy követelését fenntartja, a városban nem kap munkát és a már elvégzett munka díját sem fizetik ki neki. A vád szerint a sértett a fenyegetés hatására beleegyezett, hogy a követelésének egy részéről lemond, és az egyesületnek adja.
Az elsőfokú bíróság – kedden helybenhagyott – ítéletében ezzel szemben azt mondta ki, hogy Ajkát nem érte vagyoni hátrány, és a zsarolás vádja sem áll meg, mert a sértett vallomása nem volt következetes, nem lehetett rá alapozni.
Jogerős felmentése után Schwartz Béla az MTI-nek azt mondta: huszonkét különböző ügyben vádolták meg 2010 óta, és ebből egy esetben ítélték pénzbírságra. Mindegyik ellene felhozott vád politikai indíttatású – jelentette ki.

Előzmények

 

 

Felmentették és elítélték ugyanazon a napon

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply