Másodikak lettek a Kele napon

Második helyen végzett a Fekete-Vörösmarty iskola a Galgamácsán megrendezett XV. Kele napi vetélkedősorozaton. Az április 23-án tartott programon az országból 11 Fekete István nevét viselő általános iskola diákjai mérték össze tudásukat.

Az ajkai Fekete István általános iskola  és a Fekete István Irodalmi Társaság kezdeményezésére 2002-ben első alkalommal rendezte meg az iskola a Kele napot, a Fekete István nevét viselő iskolák országos találkozóját. Azóta minden év áprilisában az ország valamelyik Fekete István iskolájában találkoznak. Az ajkai intézmény  2010-ben ismét házigazdája volt a programnak. A találkozó célja a kapcsolatok ápolásán és építésén túl, hogy összemérhetik a diákok tudásukat, megmutathatják tehetségüket a képzőművészet, az irodalom, a fotózás, a természettudományok terén.

A találkozóra előzetesen pályamunkákat küldtek be, amelyek között volt illusztrációkészítés Fekete István Vuk  és a Tüskevár című művéhez, valamint egy-egy főhősének ábrázolása, fotópályázat, melynek témája az állatvilág volt, valamint irodalmi pályázat, Téli kaland címmel elbeszélés írása.

Elbeszélés írása kategóriában második helyen végzett  Katona Sára 3.e,  (felkészítő tanára Tóthné Kőszegi Valéria), Partos Dorka 4.b osztályos meghívást kapott a díjkiosztóra

Fotózás kategóriában Németh Szonja 8.g, meghívást kapott a díjkiosztóra.

A rajzversenyen első helyen végzett Sikos Armand 4.b (Kozma Alexandra), harmadik lett Bodó Gergő 2.b  (Kozma Alexandra, Udvardi Gyöngyi) Poór Barnabás 2.d osztályos tanuló meghívást kapott a díjkiosztóra.

Galgamácsán is több verseny zajlott, ahol szintén jól szerepeltek az ajkaiak.

A népdaléneklési versenyen Dalnoki Janka 4.b osztályos tanuló második helyezést ért el, (Fonyódiné Kávás Erika), versmondásban győzött Tóth Zsófia 7.g (Csordás Gyöngyi), a legjobb mesemondó szintén Ajkáról érkezett, Tróbert Zénó 4.b osztályos tanuló felkészítője Fonyódiné Kávás Erika volt.

Az ügyességi akadályverseny csapatokban zajlott,  a Herman Áron, Lajkó Mátyás 3.e és Matyikánics Lili, Pegán Petra 4.c osztályos tanulók  alkotta csapat harmadik helyezést ért el.  Felkészítőik voltak Fenyvesiné Molnár Zsuzsanna, Tóthné Kőszegi Valéria és Végh Balázs.

A fenti szép eredmények a résztvevő 11, Fekete István nevét viselő iskola közül a dobogó II. fokára juttattak bennünket. Büszkék vagyunk tanítványainkra!

Utazásukat a Veszprém Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány és a Fekete István Irodalmi Társaság támogatta.

 

downloadfile-23

A versenyzők a díjkiosztás után

Fotó Fekete iskola

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply