Megérkezett az adomány a kórházba

Rig Lajos országgyűlési képviselő jóvoltából egy ajkai fuvarozó cég segítségével a Magyar Imre Kórház több millió forintos adományt kapott a regensburgi kórháztól, ami január 20-án a délelőtti órákban érkezett meg az intézménybe. Dermesztő hideg és lelkes személyzet fogadta a szállítmányt.

Sok más mellett két műtőasztallal, beteghordágyakkal, szekrényekkel, bútorokkal, sterilizálókkal, valamint textíliákkal gazdagodott a helyi egészségügyi létesítmény. A külföldről kapott felszerelések, – amelyek között voltak még egyszer használatos eszközök, kötszerek, gyermek-lélegeztető ballonok, intenzív terápiás eszközök, illetve egyéb kézi felszerelések is – a kórház eszközparkjának fejlesztéséhez járultak hozzá, hogy az intézmény még magasabb színvonalon nyújthasson biztonságosabb ellátást a betegek részére.

A felajánlásokat Sümegi Józsefné ápolási igazgató vette át a kórház nevében. A kamion kiürítése nagyjából két órába telt egy kisebb csapat közreműködésével, de előreláthatólag nem ez volt az utolsó ajándék az egészségügyi létesítménynek. A későbbiekben további felszerelések is érkezhetnek a Magyar Imre Kórházba, ugyanis a regensburgi és az ajkai intézmény partnerkapcsolatot épít ki egymással.

A kórház fala mellett sorokba halmozott felszereléseket szemlézve tapasztaltuk, hogy valóban nem selejtezésre váró eszközöktől, hanem jó minőségű, még használható berendezésektől váltak meg a regensburgi intézmény vezetői, aminek biztosan jó helye lesz Ajkán.

Rig Lajos telefonon arról tájékoztatta lapunkat, hogy a kapott felszerelésekre a németeknek már nem volt szüksége, ezért ajánlották fel több magyar kórháznak, köztük az ajkainak is segítség gyanánt. Az országgyűlési képviselő kiemelte, hogy ünnepélyes átadásra is sor kerül a későbbiekben, ahol már egy leltárt követően pontosan meg tudják mondani a kórház munkatársai, hogy miből mennyi érkezett az intézménybe.

This slideshow requires JavaScript.

 

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply