Megjelent a kolontári Szentkútról írt könyv bővített kiadása

Városunk egyik termékeny írójának, helytörténet kutatójának Áment Mártonnak idén jelent meg legújabb kötete A kolontári-devecseri Szentkút címmel az iszapkatasztrófától megmenekült Szentkút történetének bővített kiadása.

Környékünk ismert zarándokhelyéről 2011-ben jelent meg a helytörténész első kötete, amely az iszapkatasztrófa idején csodával határos módon megmenekült a vörös áradattól. A szent hely csupán 15 méterre van a Torna-patak medrétől, amelyben a hömpölygő vörös árhullám máshol 2-300 méter szélességben elöntött mindent.  A kút kétszáz éves történetéről írt könyv hamar elfogyott, így meg kellett fontolni az újabb kiadást. Mivel több esemény történt az elmúlt időszakban e szent helyen, amelyet az utókor számára érdemesnek látott az író megörökíteni, ezért kiegészítette az előzőeket és bővített kiadásban jelent meg idén a könyv.

A kötetben már lehet olvasni az Angyal szobor felállításáról, amely azt jelképezi, hogy az Isten angyala megálljt parancsolt az áradatnak. A kápolna falán elhelyezett Szent Anna domborműről és a háború előtti Anna-napi búcsúk életre keltéséről szintén beszámol Áment Márton. Glózer László gondnok szorgalmazására, a kápolnát felújították és imahelyet létesítettek. A Gyermekáldásért fohászkodók emléktáblát kaptak 2016-ban, de a Meg nem született magzatgyermekekért is helyeztek el táblát a kolontári betlehemi barlangnál, amelyeket dr. Márfi Gyula érsek szentelt fel. A kiadvány a Szentkútnál történt eseményeket 74 fotóval illusztrálja.

Az iszapkatasztrófa után megnövekedett a zarándoklatok, a búcsúi miséken résztvevők száma, de a kút vízét is egyre többen fogyasztják. Mindehhez hozzájárult a helytörténet kutató áldozatos munkája. Az ország számos pontjáról érkeznek zarándokok, akiket készségesen útba igazít, sőt a környék templomait, hitéletét is bemutatja. Felbecsülhetetlen jelentősége van az ő missziójának, amelyet kifejt szülőföldjén és annak tágabb környezetében.

Az írás mellett évente többször gyalogos zarándokutat szervez a kúthoz. – Úgy gondolom, nem az a lényeg, hogy itt a Szentkútnál látványos testi, fizikai gyógyulások történjenek, amit esetleg csodaként foghatunk fel. Ne ezeket keressük! Sokkal fontosabb az, hogy itt tudunk beszélgetni a Szűzanyával, elmondhatjuk bánatunkat, bajainkat és ezt követően megkönnyebbülten, lélekben felszabadultan és lélekben feltöltődve tudjuk elhagyni ezt a szent helyet – így vallott a szerző a könyvben bemutatott zarándoklatokról. A kötet a Gyepesi Örökségünk Egyesület gondozásában jelent meg.

                                                                                                                                                               Cs. Bosits Évi

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply