Megnyílt az idei Ajka Tárlat

ajka-tarlat-megnyito

A város kulturális életének idei legnagyobb eseménye volt október 21-én, amikor zsúfolásig megtelt a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ kiállítóterme az Ajka Tárlat Országos Képző- és Iparművészeti kiállítás megnyitóján.

ajka-tarlat-megnyito
Kicsinek bizonyult a kiállítóterem

Halmai Róbert zongorajátéka adta a zenei aláfestést a terembe érkezőknek, akik nem tudtak betelni a különféle képzőművészeti alkotások látványával. A festmények, a szobrok, a fotók, más és más stílusok és anyagok a klasszikustól egészen a számítógépen készült grafikáig tárultak a látogatók szeme elé. Bábics Valéria, a tárlatnak helyt adó intézmény igazgatója elmondta, hogy közel kétszáz alkotás érkezett a nyílt pályázatra, amelyekből a kiállított 152 alkotást 123 művész készítette, akik az ország számos településéről érkeztek. Közöttük 24 ajkai művész munkája is látható, ami rendkívülinek mondható egy ilyen kisvárosban.

ajka-tarlat-megnyito
Diénes Attila vette át idén az Alkotói díjat Schwartz Béla polgármestertől

A tárlaton a város kulturális életének számos képviselője megjelent, de az önkormányzat vezetői is elvegyültek a városlakó érdeklődők között, amikor Dorner László önkormányzati képviselő megnyitotta a tárlatot Bay Zoltán kiváló fizikus intelmeivel. „Az a civilizáció, amelyik elhidegül a tudománytól és művészetétől, vagyis a kultúrájától, az pusztulásra van ítélve. Az életét adja föl, elsorvad, elpusztul atombombák nélkül is” – idézte a fizikust, aki szerette, tisztelte és értette az alkotó művészet lényegét, közösségformáló erejét. Majd folytatva beszédét elmondta, hogy – Bay Zoltánhoz hasonlóan, mi magunk is, Ajka város polgárai és önkormányzata, megértettük, és megtapasztaltuk, hogy a művészet szebbé, teljesebbé és boldogabbá teszi életünket. Lehetőséget teremt meglátni, megragadni, a mindennapi rohanásban a szépet, a jót, és az igazat. A műtermek magányos csendjében készült alkotásokkal találkozunk köztereinken, középületeinken, múzeumokban, egyéni és csoportos kiállításokon, tárlatokon. Így városunk polgárai, legyen az pöttöm vagy felnőtt, folyamatosan, kapcsolatot tart a vizuális alkotásokkal és a művészekkel, ezáltal a művészet a valóságos életük része marad. Hogy az általunk választott út megfelelő, mi sem bizonyítja jobban, mint a jelen kiállítás, valamint a napokban befejeződött Óvárosi kirakat tárlat látogatottsága. Itt szeretném megjegyezni, hogy az elmúlt évek tapasztalataira alapozva, terveink szerint az Ajka tárlat a jövőben, kétévente kerül megrendezésre, mint biennále – többek között ezzel a friss információval nyitotta meg a tárlatot a képviselő.

ajka-tarlat-megnyito
Mű és alkotója

Majd a P. Szabó Ernő művészettörténész, Butak András grafikusművész és Aknay János Kossuth-díjas festő- és szobrászművész alkotta zsűri által kiemelkedőnek ítélt alkotókat díjazták. Ajka Város Önkormányzatának díját, az Alkotói díjat Diénes Attila szobrászművész vette át Schwartz Béla polgármestertől. Az új hullám ajkai képviselője Kozma Alexandra, a számítógépes grafikáiért Bábics Valéria igazgatótól vette át a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ díját. Az AVÉP Ajka Kft. díját Bodnár Imre grafikusművész vette át Torma Gyöngyi gazdasági vezetőtől. Huller Ágoston festőművész, az AVAR Ajka Kft. díját Péter Gábor ügyvezetőtől vette át. Móder Rezső festőművésznek Bolláné Pék Bernadett, a Baumidex Építőipari Kft. nevében adta át a díjat. Szolnoki Erzsébet fotós, az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet elnökétől Pad Ferenctől vett át díjat. Kiss József fotósnak a Héliosz Cukrászda és az Agóra Presszó közösen ajánlott fel díjat, amit Kiss Gábor tulajdonos adott át. Csabai Tibor grafikusművész kapta a Magyar Grafikusművészek Szövetsége által felajánlott díjat, amit Butak András elnök adott át. Gaál Ágnes festőművész a BakonyGaszt Zrt. díját vette át Nemesné Vadas Bea üzletvezetőtől. Székely János Jenő szobrászművész Dorner Lászlóné tulajdonostól vette át a Dorner Alumíniumöntöde díját. Szabó Zsuzsanna iparművész, formatervező, az Ajka Kristály Kft. díját Gyarmatiné Magyar Andrea belföldi értékesítési vezetőtől vette át.

A tárlatot Csabai Tibor irányításával rendezték be a művelődési ház munkatársai. A kiállításról készült ízlésesen összeállított katalógus Mészáros József fotós és Herbent Tamás szerkesztő munkáját dicséri.

A kiállított munkák november 9-ig naponta 9.00-16.30 óráig a szabadidő központ kiállítótermében tekinthetők meg, amikor az alkotások önálló életet élnek minden egyes látogató által.

Cs.Bosits Évi

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply