Mégse megállíthatatlanok

Az Nb2-ben szereplő női kosárlabda csapatunk a Csata Diáksport Egyesületét fogadta a 8. fordulóban a Bakony Sporttelepen. Az Ajka csapata eddig hibátlanul állt a tabella élén, a vendégek öt győzelemmel és egy vereséggel a középmezőny elején foglaltak helyet.

Fantasztikus iramban kezdődött a találkozó, szinte fej-fej mellett haladtak a csapatok, az első negyed közepén 12-8 volt az állás. A negyed végére egészen feljöttek a vendégek, sőt Horváth Fruzsina sikeres közeli próbálkozása után megszerezték a vezetést, ám ez nem tartott sokáig, hiszen az ajkai Mányoki Judit hárompontos találatával ért véget az első negyed, 22-20-as eredménnyel.

A második negyedben a hazaiak szépen kezdtek el kibontakozni, amire a vendégek nem találták meg az ellenszert. 48-40-el mehettek nagy pihenőre a csapatok. A harmadik játékrészre mintha egy teljesen új vendégegyüttes érkezett volna. Szervezettek és agresszívak voltak, ennek pedig meg is lett az eredménye, Boros Júlia hárompontosával sikerült felzárkózniuk, majd Balogh Liza büntetőjével egalizálniuk az eredményt.

A hazaiak azonban tudtak erre mit lépni, két büntetőt is sikerült értékesíteniük. 59-57-el fordulhattak rá a csapatok az utolsó negyedre. Izgalmakban gazdagra sikeredett az utolsó 10 perc. Az ajkai szurkolók kezdtek kissé megnyugodni Szabó Bettina sikeres közeli és középtávoli dobása után, de a vendégek ezt nem hagyták szó nélkül. Horváth Fruzsina ledolgozta a mínusz 6 pontos hátrányt, majd Boros Júlia ismét egy gyönyörű hárompontossal hívta fel magára a figyelmet. A hazai Balsay Rita is hárompontossal válaszolt, ám ennek ellenére sikerült az előnyt átvennie a vendégeknek a végére, így elszenvedte első vereségét Rónaszéki Szilvia csapata a bajnokságban.

Ajka-Csata DSE 70-74.

Balogh Dávid

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply