Mennydörgős siker a Bánki GazdÁSZ-on

Az ősszel meghirdetett gazdasági és pénzügyi versenyünk két online fordulója már korábban lezajlott, ezek eredményei alapján döntő versengésre hívtuk a legjobb csapatokat: a tósoki iskolából a K.B.K.M., Ajkarendekről a Rezes mennydörgés és a SvábÁszok, Városlődről a GazdÁszok, és a Fekete-Vörösmarty iskolából a Malacpersely és Pénzeszsák kollektívája érkezett.

Munkaközösségünk teljes létszámmal és maximális lelkesedéssel készült a közel két órás verseny lebonyolítására. A játékvezető, dr. Péntek Zoltán üdvözölte a megjelent – néhol betegség miatt foghíjas – csapatokat, bemutatta a zsűri tagjait és a másik játékvezetőt, majd felkérte iskolánk általános igazgatóhelyettesét, Németh Sándort a verseny megnyitására.

A verseny első félidejében feleletválasztó, igaz-hamis, adatpárosító és hibás szöveget javító feladatokat kellett helyesen megoldani, meghatározott idő alatt. A témakörök felölelték a közlekedés, adózás, pénzügy, általános gazdasági ismeretek, vállalkozási ismeretek, uniós ismeretek és a marketing területét. A szünet előtti utolsó feladatban pedig a jó memóriára is szükségük volt a versenyzőknek: az elhangzott szöveggel (miért és mikor tért át hazánk a jobb oldali közlekedésre?) kapcsolatos kérdéseket kellett emlékezetből megválaszolni.

Rövid pihenő és az energiaraktárak feltöltése után folytatódott a verseny. A gazdasági életben használatos mozaikszavakat kellett megfejteni, majd adott állításokról eldönteni, hogy a valóságban az több vagy kevesebb–e, a felező feladatban megtalálni a két helyes választ, hiányos állításokat kiegészíteni, végül definíciókhoz a megfelelő fogalmakat párosítani.

Mire az összes feladványon végig küzdötték magukat a csapatok, odakint észrevétlenül besötétedett. Kialakultak a végső pontszámok és a zsűrinek már csak az oklevelekre kellett ráírni a csapatok helyezését.

Az I.Bánki GazdÁSZ versenyt az ajkarendeki Rezes Mennydörgés (Balogh Bálint, Barbalics Brúnó, Legát Mihály, Tóth Bence) csapata nyerte, utánuk az ezüstérmes a Pénzeszsák (Farkas Zsóka, Füredi Flóra, Kósa Boróka, Köbli Sebestyén, Mayer Barnabás) lett, tőlük mindössze egy ponttal lemaradva pedig a harmadik helyezett a Malacpersely (Bárdosi Violett, Fischl Sámuel, Gyenge Fruzsina, Kubik Ádám, Pozsonyi Csenge) csapata.

– Hisszük, hogy nemcsak a győzelem a fontos, hanem a felkészülésre fordított idő és energia is, hiszen ahogy azt nálunk okosabbak már megfogalmazták: „a tudással felfegyverzett ember legyőzhetetlen” – hangoztatták a verseny mentorai: Hegedüs Rita, Horváth Tiborné, Pálné Antal Tímea, Dr. Péntek Zoltán és Turbán László.

az ügyviteli munkaközösség tagjai

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply