Mikulás-buli egy kicsit másként

Fotó: Györkös

Együtt várták a Mikulást, majd örültek az ajándéknak a Molnár Gábor nevét viselő intézmények diákjai és gondozottjai a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ színháztermében december 7-én. Az óvodások szüleik kíséretében érkeztek, az általános iskolások és szakiskolások tanáraikkal osztályonként.

A rendezvényen részt vettek és segítettek az 50 órás közösségi szolgálat keretében a középiskolások, valamint a nyugdíjas klubok tagjai is. A műsorban az iskolások és a Molnár Gábor Műhely Alapítvány fiataljai mutattak be produkciókat. Lovas Irén, az alapítvány intézményvezetője elmondta, hogy az első ilyen rendezvény, amelyen együtt vannak. Az iskola diákjainak egy részéből lesznek az alapítvány foglalkoztatottjai. Az alapítványnál jelenleg dolgozók megállják a helyüket a munka világában, ugyanis az iskolában megszerezték az ehhez szükséges tudást és képességeket.

Azon kívül táncolnak, énekelnek, zenélnek, színdarabokat adnak elő, bizonyítva ezzel, hogy az értelmileg sérült ember is képes művészeti és alkotó tevékenységre, élhet teljes életet.

Stenger Szilviától, az iskola intézményvezetőjétől megtudtuk, hogy szeretettel készültek a Mikulásra és izgatottan várták a délutánt. Minden jelenlevő kapott ajándékot, az együttlét örömét, vidám, színes műsort, a gyerekek pedig tele csomagot, amelyben az édesség mellett az alapítvány foglalkoztatottjai által készített ajándékok is voltak.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply