Mire esküszünk?

Most megjelenő lapszámunk a házasság hetét tűzte zászlajára, mintegy kampányolva “az emberiség legszebb, de legnehezebb vállalkozása” (Steinbach József református püspök szavai) mellett és felhívva a figyelmet az intézmény buktatóira na meg a – mondjuk ki – veszélyeire.

A pszichoterapeuta azt mondja, hagyjuk kicsit oszlani a “lila ködöt”, amit hívhatunk szerelemnek (a szerelem vak!) és utána döntsünk a házasságról, ha már… Máshol azt olvassuk, hogy rövid jegyesség után kelt egybe az ifjú pár és már csaknem hat évtizedes a – kétséget kizáróan boldog – házasságuk. Nincs általános recept. Jó azonban, ha számba vesszük a házassági szerződés lehetőségét, ami józan megfontolás jele lehet. Általában is igaz, hogy a szerződéseket nem arra az esetre (és azért) kötjük, hogy leírjunk vele egy jól működő kapcsolatot, hanem arra az esetre, ha homokszem kerül a gépezetbe és a homokszem lehet akár szikla is, egész életek megrontója. Hát ezért kell szerződni. Akkor is, ha miden olyan felhőtlennek tűnik.

Nem kérdeztük Frigyes atyát – isten éltesse! – aki most múlt el hetven éves, de biztosak lehetünk benne, hogy sok-sok ifjú párt adott össze istenének színe előtt, vagyis az ő életének is részévé váltak a házasságok, szeme előtt éltek tovább boldogan pásztoroltjai, vagy éppen önkezükkel vetettek véget kapcsolatuknak. A statisztikák ebben az esetben nem biztatók: ma már a házasságok több, mint fele válással végződik. Ez éppenséggel a félig tele, vagy félig üres pohár esete. Nem tudni, hogy hány gyerek sínyli meg a válásokat, vagy éppen az önmagát túlélt házasságok feszültségeit. Csak becsülni lehet, ha Magyarországon minden tizedik ember már az elváltak táborát gyarapítja…

Nem titok, az ember társas lény. Társadalmunk a családra épül. Ezt már (khm…) Marx sem vitatta. Tehát aki úgy dönt, hogy életét egy másik emberéhez köti, jó eséllyel teljes életet élhet.

Esküszöm.

– ls –

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás