Mit asszony teremt, az mind mulandó – Mária evangéliuma a színházban (videóval)

maria-evangeliuma

Az ősbemutató óta eltelt 25 év alatt az ország számos színháza tűzte műsorára Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi rockoperáját, a Mária evangéliumát. Közel ezer előadást megélt nagyszabású produkció dalait magyarról lefordították szlovák, cseh, német és olasz nyelvre. Sikerrel játsszák számos ország színházában a bibliai történetet.

A szerzők az Újszövetségből kiragadták Máriát, és az ő anya szerepét állították a középpontba. A darab a gyermek utáni vágyódásról, a ragaszkodásról, a féltésről, az elengedésről szól, amely csak egy anya belsőjéből fakadhat. Különös, hogy ezt a rendkívül bonyolult lelki világot pont három férfi írta meg. A veszprémi színházban is az erősebb nem közreműködésével állították színpadra. Vándorfi László, a színház igazgatója rendezte. A rendező munkatársa Lenchés Márton, a koreográfus Krámer György és Vári Bertalan.

Ajkán, november 17-18-19-én láthatta a közönség. Mária szerepét Füredi Nikolett vendégművész játszotta, akinek érzelmektől fűtött játékában, hangjában gyönyörködhetett a nagyérdemű. Jézus szerepét Ágoston Máté, másik szereposztásban György-Rózsa Sándor alakította előzékenyen kellő teret hagyva az anyának. Kimagasló volt János apostolt megformáló P.Petőcz András játéka, aki az előadás alatt a történet fonalát végigvitte érzéseit sem titkolva. A színház sokszor látott művészei pedig alázattal dolgozták végig az előadást, amelyben most nem ők voltak a központban, de tettek róla, hogy emlékezetesek maradjanak.

A monumentális előadásban a népes táncbetétek, az idő múlását jelképező körkörös mozgások mozgalmassá tették a darabot. Amikor pedig az érzelmek magával ragadták volna a közönséget, akkor a meglepő zenei stílusok és koreográfia újragondolásra, átértelmezésre sarkalta a nézőt.

Aktuális időpontban tűzte műsorra a művelődési ház a darabot. Adventhez közeledve kicsit ráhangolódhatott a néző a bibliai történetre és a közelgő ünnepekben Mária életére talán más megvilágításban is tekintenek. Azt sem feledve, hogy Magyarország Mária országa.

Cs.B.É.

 

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply