Mobiltelefonért verték meg ismerősüket

Egy mobiltelefon erőszakos elvételéért két ajkai fiatalembert évekre elítéltek.

A bűncselekmény még 2012. november végén történt, amikor a két fiatal italozás után, késő este az utcán észrevette, hogy ismerősük értékes mobiltelefont használ. Azonnal eldöntötték, hogy ha kell, erőszakkal veszik el tőle a telefont. Úgy próbáltak a bizalmába férkőzni, hogy meghívták egy pohár italra, majd felajánlották neki, hogy a szórakozást folytassák a Futó utcában lakó barátjuknál.

Hajnali két óra felé járt az idő, amikor kivették ismerősük kabátzsebéből a 31 ezer forintot érő telefont. Csakhogy ezt észrevette a készülék gazdája, s követelte vissza a telefonját. Tagadták, hogy ők elvették a készüléket, majd vita alakult ki a fiatalok között. Egyszer csak J. Nándor (22) a nyakánál fogva lefogta a sértettet, K. Gábor (23) pedig állon vágta. Még ez sem volt elég a „meggyőzésre”, mindketten többször megütötték a fején az áldozatukat. Mindezt látva a házigazda, azonnal elzavarta a társaságot a lakásból.

A nyomozás során kiderült, a fiatalok nem vitték el magukkal a telefont, hanem azt a lakás tulajdonosa a cipősszekrénybe tette, ahol a házkutatáskor megtalálták a nyomozók.

A törvényszék helybenhagyta az ajkai bíróság döntését, amely kimondta: társtettesként elkövetett rablás miatt a büntetett előéletű K. Gábornak három évet kell rács mögött töltenie. A büntetlen J. Nándor kétévi szabadságvesztését öt évre felfüggesztették.  A döntés jogerős.

M. A.

Comments

comments

About admin 532 Articles
A bemutatkozás helye.

Be the first to comment

Leave a Reply