Művészeti alkotótábor sérült felnőtteknek

A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület Asztalos Zsolt elnök vezetésével alkotótábort szervezett felnőtt középsúlyos értelmi fogyatékosok és pszichiátriai betegek számára Zamárdiban, a Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság üdülőjében, ahol Riegerné Torma Erzsébet, az ajkai Molnár Gábor Műhely Alapítvány szociális szakembere műhelyvezetőként vett részt. Az egész ország területéről érkeztek jelentkezők a hat napig tartó együttlétre.

Az értelmi sérült emberek életében is fontos szerepet tölt be a kultúra és a művészetek. Ők is rajzolnak, festenek, zenélnek és énekelnek, akárcsak ép társaik. A program célja a fogyatékkal élő emberek megismerése, elfogadása és művészeti tevékenységük felkarolása. A táborban a fejlesztés során segítik az önkifejezésüket és társadalmi beilleszkedésüket, ezáltal az életminőségük jelentősen javul.

Az ajkai szakember arról számolt be, hogy a sérülteket érdeklődésük és képességeik alapján vonták be az átjárható csoportokba. Működött foltvarró, néptánc, drámapedagógia és batikoló műhely, ez utóbbit ő vezette. Különböző ruhadarabok és terítők festésének rejtelmeibe avatta be a tagokat. A batikolásnál lényeges, hogy műszálas anyagokkal nem szabad dolgozni, a textilfesték pedig természetes és környezetbarát összetevőkből álljon. Szükség van még kötöző anyagra, edényekre, gumikesztyűre, forró vízre és sóra. Festés után a ruhát ecetes vízbe is be kell áztatni, hogy tartósabb legyen a színe. Ezeket az egyedi darabokat kézzel ajánlott mosni, külön a többi ruhától – tette hozzá a műhelyvezető, aki öt éve dolgozik a táborban. A résztvevők visszatérőek, örülnek egymásnak, egész évben erre a néhány napra készülnek.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply