Nagy álma az olimpia

Monostori Noel

A bringázás és a gumiasztalozás egyaránt a szenvedélye, így nem rest komoly edzőmunkát folytatni Monostori Noel, akit Jó tanuló, jó sportoló elismerésben részesítettek a 2016-os Sportgálán a város vezetői, ugyanis mindkét sportágban és a tanulásban is kiemelkedően teljesített. Az ambiciózus fiatalembert a díj átvétele és számos fotó elkészülte után csíptük el egy rövid interjúra.

Monostori Noel a kapott díjjal

Noel a Fekete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium kitűnő tanulója, nyugodt személyiség, mégis igazi energiabomba, hiszen a délutánok többségét edzéssel, míg a hétvégéket versenyeken tölti. Ám olyan természetesen csinálja mindezt, mintha nem is lenne megerőltető egyszerre két sportágban, valamint az iskolában is helytállni, pedig nem kevés tehetségre és akaraterőre van szükség ahhoz, hogy valaki Diákolimpiai második helyezett legyen a mountain bike-osok között „B” kategóriában, illetve Diákolimpiai  “A” kategóriában szintén második gumiasztalozásban.

– A gumiasztalozást három éves koromban kezdtem, még az ovis tornákon, a terepkerékpározással pedig másfél-két éve foglalkozom komolyabban. Mindegyiket szeretem, így amíg lehetőségem van rá, párhuzamosan szeretném csinálni a két sportágat. Úgy érzem ez nem olyan nehéz, mert az egyik segít, hogy a másikban is jó lehessek. A gumiasztalos edzésekre alapként tekintek, ami erőnlétet és megfelelő állóképességet ad a bringázáshoz. Terepen a jó koordináció és a gyors reakció nélkülözhetetlen – fejtette ki Noel, aki kérdésünkre azt is elárulta, hogy igazából nem jelent neki gondot a dupla hátraszaltó, persze gumiasztalon, nem két keréken.

Az ajkai fiú kitartása határtalan, így nagy jövő várhat rá a két sportág valamelyikében, valószínűleg inkább a bringázásban, mivel az nemcsak a szíve csücske, de a családtagjai által művelt sportág is, ahol folyamatosan jól teljesít. Elmondása alapján még komolyabban akar foglalkozni a versenyzéssel, mert az a legnagyobb álma, hogy kijusson az olimpiára, mint versenyző. Jelenleg a BringAjka KSE és az Ajkai Trampolin SE tagja.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply