Napelem park épül az iszap tetején

I. kazetta 2018 áprilisában

Bizony fél évszázaddal ezelőtt nem gondolták a falubeliek, akik a tósoki nyíres környékére jártak gombázni, hogy az erdőt kivágva először hatalmas környezetszennyezést okozó iszapot helyeznek el, majd azt rekultiválják és biomassza telephelyet alakítanak ki rajta. Újabban pedig, az eddigi környezetszennyezést próbálják orvosolni, egy napelem park létesítésével.

Egyre jobban elterjed országunkban a megújuló energiaforrások alkalmazása, amelyek nem okoznak környezetszennyezést, mint a hagyományos energiatermelés. A napenergia felhasználásának a legkézenfekvőbb módja, amikor napkollektorok, napelemek és hőszivattyúk segítségével hasznosítják a nap földre bocsájtott energiáját.

Kihasználva az iszaptér adta lehetőségeket a Biomass Kft. kezdeményezésére Tósokberénden a szürke iszap tetején egy nagy teljesítményű napelem parkot létesítenek. Kovács Kálmán, a kft ügyvezetője tájékoztatta lapunkat a tervekről.

Itt még szürke iszap, holdbéli táj uralja a terepet 2016-ban, de napjainkra már rekultiválva várja a napelemeket

– Mi az oka, hogy a szürke iszap tetejére terveznek egy ekkora beruházást?

– Főként a megfontolt előrelátás. Ugyanis cégünknek utógondozási kötelezettségei vannak, a rekultiváció befejezését követően 2095-ig. A monitoring rendszert működtetni kell és karban kell tartani a területet. Ha már itt van ez a rekultivált terület, akkor azt kamatoztatni illik, amivel az utógondozás költségeit előteremtjük. Természetesen a hasznosítás környezetbarát kell, hogy legyen. A napelem park létesítése mellett energia erdő telepítését is tervezzük.

– Mekkora beruházást kívánnak megvalósítani, kik folynak bele a munkálatokba?

– A projektet a Consult Energiatermelő Kft. valósítja meg, amely céget szakmai befektetőkkel hoztuk létre. Ez a megújuló energia beruházás másfél milliárd forint hitel felhasználásával valósul meg pályázati pénzek nélkül. 4,1 megawatt teljesítményű rendszerben 17.280 napelemet fogunk elhelyezni, hat áramátalakító inverter és hat transzformátor beépítésével hét hektárnyi területen, amely a meddőhányó első ütemben rekultivált részén, a településhez legközelebb lévő területen lesz. Ezt a területet befüvesítjük, a szélébe fákat telepítünk. A holtbéli tájat eltüntetve egy barátságos környezetet alakítunk ki.

– Hogyan állnak a tervezéssel, mikor kezdődik a beruházás?

– Szinte minden adott, hogy elkezdődhessenek a munkálatok. Csupán a betáp vezeték nyomvonala okoz most problémát, mivel a földalatti vezetékeken a megtermelt energiát a meddőhányótól Tósokberénden keresztül az OVIT alállomáshoz kell szállítani. Számos egyeztetés szükséges, hogy a végleges nyomvonal kialakuljon. Remélhetőleg a munkákat az idén nyáron elkezdhetjük és fél év alatt elkészül a park.

– Milyen időtávlatokba tervezik a beruházást? Milyen munkaerő-igény léphet fel?

-A napelem park 8-10 év alatt térül meg. Előreláthatóan 25 év lesz az élettartama, amíg nem csökken a napelemek teljesítménye. Csupán a telepítés és a terület karbantartása igényel némi létszámot. A rendszerhez nem kell még őrző-védő személyzet sem, hiszen be lesz kerítve a park és kamerarendszert építünk ki a terület felügyeletére.

– Mi lesz a keletkezett áram sorsa? Kaphat valamiféle kedvezményt Tósokberénd? Hiszen évtizedeken keresztül számos negatív hatás érte az itt lakókat. Gondolok itt többek között a bűzre, a vörös és szürke kiporzásra.

– A termelt áram, az országos hálózatra kerül. Ajkán az E.ON az illetékes átvevő. A mi kezünkben nincs arra mód, hogy kedvezményes áramot adjunk az itt lakóknak. Természetesen befizetjük a város javára a helyi adót. Tavaly 3.109.500 forint iparűzési adóval járultunk hozzá a város költségvetéséhez, továbbá húsz millió forint TAO-val támogattuk Ajka város sportját. De a civil szervezeteknek is segítséget nyújtunk környezetvédelmi programjaik megvalósítására, igény szerint.

– A településrész lakóinak az elmúlt időszakban elég sok problémát okozott a legyek rajzása és a biomassza forgatása közben keletkezett szaghatás. Milyen intézkedéseket tettek, illetve tesznek a kellemetlenség elhárítása érdekében?

– Sajnos 2016-ban gondot okozott a legyek megjelenése a falu egyes részein. E jelenség abban az évben nem volt egyedi, az ország más területein is küzdöttek hasonló rajzással. Cégünk a légyinvázió megszüntetése érdekében légycsapdákat helyezett ki, amely segítségével ellenőrizzük a mozgásukat. A szaghatás ellen pedig monitoring rendszert építettünk ki. Figyeljük a széljárást. Amint kedvezőtlen a szélirány, a munkálatokat azonnal leállítjuk. Az elmúlt években a kezelőtereket távolabb helyeztük el a lakott területtől. Ezúton is szeretnénk kérni a lakókat, hogy, amennyiben szaghatást észlelnek, azonnal jelezzék felénk, hiszen nekünk is érdekünk, hogy a szagforrások egyértelműen beazonosíthatóak legyenek, és ezek kizárásával a településen lakók komfortérzete javuljon. Továbbra is felkínáljuk a lehetőséget igény szerint arra, hogy nyílt nap keretében bemutassuk a telephelyen folyó munkákat.

A tósokberéndi emberek csak reménykedni mernek, hogy idővel eltűnnek azok a környezeti hatások, amelyek évtizedeken keresztül megkeserítették az életüket, amellyel szemben számtalanszor szélmalomharcot vívtak.

Cs.B.É.

Comments

comments

1 Comment

Leave a Reply