Elérkezett az, ami már a levegőben lógott, 2020. július 20-án kezdetét veszi a csoportos létszámleépítés a MAL Zrt.-nél. Ezzel az utolsó üzem is megszűnik Ajkán, amely a szénbányászatra épült és a város rendkívüli fejlődését elindította. Tekerjük vissza az idő kerekét és emlékezzünk kicsit a többi vállalatra is!
Az Ajkacsingervölgyben 1870-ben, 150 éve elkezdődött bányászat és a Székesfehérvár-Celldömölk vasútvonal beindítása munkalehetőségek sorát teremtette meg a környező településeken. A tárnák megnyitását követően 1878-ban a vasútvonal mellett üveggyárat létesített Neumann Bernát, amely híressé tette Ajkát. 1910-ben téglagyár, majd kőbányák,1912-ben kiserőmű és 1937-ben a világ első Kriptongyára itt épült Bódé területén. Tovább haladva az időben 1943-ban az Ajkai Erőmű, a Tósokberéndi Timföldgyár és Alumíniumkohó is elkezdi termelését (1958-tól galliumgyártás). Szinte a várossá nyilvánítással egy időben a Központi Szénosztályozó is megépül. 1962-ben a székesfehérvári Videoton kihelyezett üzemében kezdetét veszi a tévé alkatrészek szerelése. 1968-ban a kohóra és a könnyűfémöntödére épülő formaöntödében is beindul a termelés, majd a hetvenes évek elejétől a 2. számú timföldgyár elégíti ki az alumíniumkohászat igényét. (A kisebb üzemeket, mint a mészégetőművet, a dobozkészítő üzemet, a cipőkészítőt, csekélyebb jelentősége miatt most nem említettük, pedig főleg a képzetlen munkavállalóknak biztosította a kereseti lehetőséget.)
Sajnos a bányászatot már 2004-ben elsirattuk, de minden évben a bányásznapokon és a Borbála-napokon megemlékezünk e kemény munkával szerzett kenyérkeresetre.
A felsorolt nagy üzemek Ajka hírét vitték nemcsak az országban. Az üveggyár Ajka Kristály névvel 1990-óta hirdeti városunkat Amerikától Japánig. Napjainkban megszűnt a hutában a munka, már csak néhányan dolgoznak a csiszolóban. A kihasználatlan épületeket el kezdték bontani. Szomorú ez az ajkaiak számára, de főleg azon családoknak nagy veszteség, akik apáról fiúra, anyáról lányra hagyományozták az üveggyártás egyes fázisait. Még, ha a nyilatkozatok némi reményt adnak is, látható, hogy végnapjait éli a gyár.
1991. decemberében megszűnt a kohászat Ajkán, amely 48 évig adott munkát a kohászoknak. Így egy megbecsült szakma lett a múlté. 2020. ismét egy gyászos éve Ajka és a magyar timföldgyártás történetének. Megszűnik a gyár, legutolsó névváltozata szerint a Mal Zrt. Sajnos a tragikus vörösiszapömlést csak tíz évvel élte túl. Várható volt, hogy bekövetkezik a vég, de az elmúlt 30 évben az ott dolgozókat a remény éltette csak, hiszen mindannyian érezték, belátták, hogy nem a környezetet sem kímélő, nagy energiaigényű iparé a jövő. Számos átszervezést, leépítést megéltek az öregmotorosok, akiknek a nagyszülei építették a negyvenes évek elején a gyárat, s jártak gumicsizmában dolgozni, hiszen aszfaltnak híre, hamva sem volt még akkor a Gyár utcában. Odáig a mezőgazdaságban és a kisiparban dolgozó fiatalok megismerkedtek olyan új szakmákkal, mint a szivattyúkezelő, a darus, a vegyész, a kohász, a kádbetörő, a tüskehúzó, a csapoló és sorolhatnánk tovább. Később az ő gyermekeik szereztek szakmát a 300-as és a 301-es MÜM szakmunkásképzőben, tanultak a Veszprémi Vegyipari Technikumban, majd lett belőlük technikus, vegyész továbbá mérnök.
A brigádmozgalom és a KISZ rendezvények összekovácsolták a dolgozókat és példás kollektívák alakultak. A munkahelyen túl egymás házépítkezéseiben, költöztetéseiben is részt vettek, a gyermekek születését, vagy a katonák bevonulását és leszerelését együtt ünnepelték. Építették a Csónakázó-tó környékét, a strandot, a parkerőt, az ASE-pályát. Brigádok festettek, takarítottak az iskolákban, az óvodákban, de évente a Lőrintei-tónál, a parkerdőben megünnepelték a sikereiket is. A Kaszinóban báloztak, író-olvasó találkozókat hallgattak és vetélkedtek a város más vállalatainál dolgozókkal és az ország más alumíniumipari üzemeinek a képviselőivel. Sikereket értek el a szpartakiádokon, és utána a devecseri Fekete farkast, vagy az úrkúti Belfegort sem hagyták ki. És micsoda Május elsejék voltak!
Ezer és ezer élmény kötötte össze a dolgozókat, akik a gyár fénykorában több, mint 3000-en voltak.
Hogy mi lesz a sorsa az utolsó mohikánoknak? – majd kiderül, annyit már tudni, hogy az új cégnek nem lesz szüksége mindenkire. A legnehezebb időszakot ők élik át, akik majd fél évszázada a vállalat dolgozói, hiszen nap mint nap látják az egyes üzemrészeket fémjelző épületek, berendezések lebontását, elszállítását a méhbe, vagy az új telephelyre.
Bizony be kell látni, hogy egy korszak lezárul Ajka ipartörténetében, amelynek mi néhány tízezren a részesei voltunk. Változik a világ. Megszűntek a bányászatra épülő üzemek (profilt és alapanyagot váltva néhány még működik), átvette helyüket a kevesebb energiaigényű szerszám-gépgyártás, az autóalkatrész-, orvosi műszergyártók és kisebb volumenű üzemek, szolgáltatók, amelyek most küzdenek a létfenntartásukért. Az újabb kihívásoknak megfelelni, már a gyermekeink feladata lesz, az idősebb generáció pedig őrzi egy korszak szép emlékeit.
E visszaemlékezés ipartörténeti hátterét Tilhof Endre A 150 éves bányászat hatása Ajka iparosodására című írásában lehet majd bővebben olvasni az Ajkai Századok következő számában.
Leave a Reply