Négycsillagos szálloda épül az Oázis helyén

Ajka Város Önkormányzata augusztus 24-én rendkívüli képviselő-testületi ülést tartott, amire a Gördülő Fejlesztési Terv jóváhagyásának határideje miatt volt szükség. Csupán hat napirendi pontot tárgyaltak a képviselők, egy kivételével mindegyik egyhangú döntést eredményezett.

Elsőként a szociális igazgatásról, valamint a pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet módosítását fogadták el a testület tagjai, amit a korábbi rendelet gyakorlati alkalmazása során felmerülő problémák kiküszöbölése miatt kellett újraalkotni. Így változtak a lakhatási kiadásokhoz nyújtott települési támogatásra való jogosultság feltételei és a támogatás mértéke is, ami tízezer forint lesz gyermekenként. Ezt követően jóváhagyták a képviselők a 2018-2032. évi Gördülő Fejlesztési Tervet.

Döntöttek a 1322/14-es helyrajzi számú, közel háromezer négyzetméteres „beépítetlen terület” értékesítéséről is, amit a D.K.E Szállodaüzemeltető Kft. vásárol meg, hogy az egykori Oázis szabadidő-központ funkcióját megváltoztatva négycsillagos szállodát hozzon létre. Egyelőre a meglevő adottságok mellett 40 férőhellyel, majd a kereslet függvényében további 60-80 férőhellyel kívánják bővíteni a befektetők a létesítményt, részben oly módon, hogy az 1322/14-es helyrajzi számú ingatlanra új szárnyat építenek fel és felette esetlegesen társasházi lakásokat is elhelyeznek. A szálláshely kialakítása az önkormányzat érdekeit is szolgálja, hiszen nem egy pályázat benyújtásának feltétele, hogy a pályázó rendelkezzen négycsillagos szállodával, ami egyben a városról alkotott képet is gazdagítja azzal, hogy vendégeit megfelelő minőségben, kiemelt színvonalon látja el. Mivel a szabadidő központ évek óta üresen állt, így a fejlesztés lehetősége mindenképpen előnyös Ajka számára.

 

Következő napirendi pontként a 2326-os helyrajzi számú ingatlanból az „A”önálló tulajdonú épület eladását szavazták meg kilenc igen, hat tartózkodás mellett a képviselők – ez Csingerben, a Bercsényi iskola egyik használaton kívül lévő épületét jelöli – amelynek értelmében az önkormányzat pályázat útján kívánja értékesíteni az 1111 négyzetméteres területet. Az előterjesztés alapján az ingatlan jelentős felújításra szorul. A tető a héjazaton keresztül beázik, több teremben hullik a vakolt. A vizes berendezési-felszerelési tárgyakat leszerelték, az elektromos hálózat is cserére szorul, ezért megközelítőleg 50.000 – 55.000 forintos négyzetméterárat tart reálisnak az önkormányzat eladásnál. Előnyt élvez az a pályázó, aki nyilatkozik, hogy az ingatlanon a meglévő épület átalakításával munkásszállót alakít ki és a használatba vételi engedélyt a lakásokra három éven belül megkapja. A pályázatot 2017. október 31-én 10 00 óráig zárt borítékban „Bercsényi „A” épület” jeligével Ajka Város Önkormányzata, Schwartz Béla polgármester címére (8400 Ajka, Szabadság tér 12.) lehet benyújtani. A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítás az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Építési és Városgazdálkodási Irodán kérhető, (8400 Ajka, Szabadság tér 12. tel.: 88/521-115.)

Jóváhagyta a testület a polgármester szabadságát. Zárt ülésen döntöttek az Ajka Sport 2005 Kft. TAO támogatással megvalósuló jégcsarnok beruházásáról.

https://www.facebook.com/ajkaiszo/videos/1318956948226740/

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply