Négyszázötvenen látogattak el az állásbörzére (videóval)

Állásbörzének adott otthont a szabadidőközpont aulája és az emeleti kiállítóterme március 31-én, kedden. A rendezvényre mintegy 450-en látogattak el.

gyj allasborze 9182Az állásbörzét a Veszprém Megyei Kormányhivatal és a Járási Munkaügyi Kirendeltség szervezte a Munkaügyi Központ Társadalmi Megújulás Operatív Programja keretében, európai uniós támogatással.

A rendezvényt, amelynek célja a munkáltatók és a munkavállalók találkozása volt, Takács Szabolcs Veszprém megyei kormánymegbízott nyitotta meg. Elmondta, hogy összesen 35 munkáltató jelent meg, és kínált több mint ötszázféle álláslehetőséget Ajka és Devecser térségéből.

Az állásajánlatok meglehetősen széles skálán mozogtak. A fémfeldolgozás, járműalkatrész-gyártás területe éppen úgy megjelent, mint az informatikai terület, kerestek többek között minőségbiztosítási mérnököket, szakmunkásokat, hegesztőket, lakatosokat, de az alacsonyabb képzettségűek betanított munkára is jelentkezhettek.

– Veszprém megyében 56,3% a foglalkoztatási ráta. A munkanélküliségi ráta 6,8%, ehhez képest az Ajkai Járás területén lényegesen alacsonyabb, 5,5%, ami a megyeszékhely kirendeltségét követően a második legkedvezőbb. Ajkán jelenleg 986 álláskeresőt tart nyilván a munkaügyi regiszter – árulta el Hanich Izabella, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatóhelyettese. Mint mondta, ebben a ciklusban öt helyen rendeznek állásbörzét, az első Balatonfüreden volt. A következő ilyen rendezvényt Tapolcán tartották csütörtökön, áprilisban pedig Veszprémben és Pápán rendezik meg.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply