Nem kedvezett a jó idő a motorosoknak

Itt a tavasz, ilyenkor mindenki a szabadba vágyik. Gyülekeznek a motorosok is az utakon. A kétkerekűekkel való közlekedés igazi élmény megfelelő gyakorlat és elővigyázatosság mellett. Ám gyorsan megvan a baj, ha az ember figyeletlen vagy rutintalan. Ezt a közelmúltban történt három baleset is igazolja. Lehet, hogy minden út az ajkarendeki krosszpályára, majd a kórházba vezet?

A pálya üzemeltetőjét telefon kerestük meg, hogy foglalja össze a legfontosabbakat az elmúlt napok eseményeiről. A férfi elmondta, hogy évek óta nem történt hasonló szerencsétlen bukás, mint amilyen a húsvéti hétvégén bekövetkezett. Kiemelte, hogy rendszeresen karbantartják a terepet és figyelnek a vendégek igényeire is. Ezt a pálya egyik dolgozója a főnökétől függetlenül is megerősítette, aki szerint azért annyira népszerűek az ajkarendeki ugratók a külföldiek körében, mert minden képzettségi szintű hobbimotoros és versenyző is megtalálhatja a számára megfelelő elemeket vagy kihívásokat egy helyen.

– Az első balesetet egy huszonéves osztrák fiatalember szenvedte el. Legutóbbi információim szerint azóta is válságos állapotban van és a győri kórházban ápolják. Egyszerű hobbimotorozásra érkezett a pályára a barátaival együtt. Az egyik közepes ugratónál valami hiba csúszhatott a manőverbe, ugyanis a földet éréskor kettétört a körülbelül tíz éves, 125 köbcentis, KTM típusú motor alatta. Hiába viselt védőfelszerelést, életveszélyesen megsérült. Hívtam a mentőket, rövid időn belül meg is érkezett a mentőhelikopter. A fiatal férfit már a pálya mellett újraélesztették, súlyos mellkasi és koponyasérülést szenvedett – fogalmazott az üzemeltető, akit nagyon megviseltek a történtek.

Az incidens után néhány órával egy másik motoros is elbukott, könnyű sérülést szenvedett az esésnél. Az üzemeltető szerint elharapta a nyelvét, ami nagyon vérzett, ez okozta a legnagyobb riadalmat. Kórházba szállították, ahonnan rövid időn belül hazamehetett.

A dupla szerencsétlenséget egy harmadik eset is követte pár nappal később, amikor egy tizenkilenc éves fiatal szenvedett súlyos balesetet. Őt koponyasérüléssel szállították kórházba a mentők.

A pályáról megkérdezett dolgozó, aki korábban maga is krosszozott, kiemelte, hogy érdemes figyelmet fordítani a megfelelő védőfelszerelések megvásárlása, hiszen az extrém körülmények miatt még inkább törekedni kell a biztonságra. Ez általánosságban is igaz a motorozásra, tehát utcán se rövidnadrágban induljanak útnak a sebesség szerelmesei. A motor rendszeres karbantartása szintén fontos a férfi szerint, ugyanis terepen az erős igénybevétel miatt hamarabb kopnak az alkatrészek és jöhetnek elő hibák. A kellemetlenségek megelőzése végett pedig érdemes néhány szerszámmal útnak indulni, akkor nem érheti a motorosokat meglepetés. A továbbiak pedig már a rutinon múlnak, amihez sok óra gyakorlásra van szükség. Terepen és utcán egyaránt.

SzR

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply