Nem sikerült elűzni a telet

Fotó: Futó

Piros ruhás szalma menyecske, vagy ahogy Ajkarendeken mondják kiszebáb várta a kultúrház udvarán azt, hogy meggyújtsák és lángjával megszabadítsa az embereket minden bajtól és ezzel immár véget érjen a tél, jöhessen a tavasz.

A téltemető népszokás igen kedvelt volt a falusi népek körében. Az Ajkarendekért Egyesület ezt a hagyományt elevenítette fel február 17-én. Míg égett a kiszebáb a jelenlévők elénekelték a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt. Bár már átcsúsztak a böjti időszakba, de a hagyományos farsangi rendezvényre mégis zsúfoltságig megtelt a kultúrház terme.

Rainiss Andrea egyesületi elnök köszöntötte a vendéget és örömmel mutatta be milyen hosszú lett eddig a “rendeki sál”, amit az ügyeskezű asszonyok szorgosan kötögettek. A hosszúra nyúló ruhadarabbal szeretnék Ajka és Ajkarendek tábláját a bicikliúton összekötni Ajka várossá nyilvánításának 60. évfordulója alkalmából.

A vendégek jelmezükkel több kategóriában versenyezhettek. Volt gyerek egyéni, felnőtt egyéni és csoportos kategória is. A maskarások között akadt cica, hastáncos és unikornis is, de modern táncos produkciót is láthatott a közönség. Sőt a Veszprém Arénabeli fellépését megszakítva tiszteletét tette a kultúrházban a világhírű táncművész Jocó Flatley is, hogy sztepptáncával elkápráztassa a rendekieket. De bepillantást nyerhettünk a helyi buszmegálló életébe is Rainiss Andrea, Pék Zsuzsanna (Szuzi) és Erdősiné Marika jóvoltából.

Az ötletes jelmezekért, produkciókért mint minden évben csokoládé és tárgynyeremény volt a jutalom. A műsort megelőzőleg az elmaradhatatlan Szuzi féle káposztával, sült kolbásszal és hurkával kínáltak mindenkit a szervezők.  Végül hajnalig tartó mulatsággal búcsúztatták lélekben a telet a helyiek, (amihez úgy tűnik nem sikerült elűzni). A zenét Váczi Tamás szolgáltatta.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply