Németül is nehéz volt az ébredés

Vidám táncos produkciók valamint tréfás jelenetek csokra elevenedett meg február 18-án a Laschober Mária Német Nemzetiségi Iskola tornatermében, ahol a szülői munkaközösség (szm) szervezésében tartották meg a hagyományos iskolai farsangi mulatságot.

Erre a napra mindenki lázasan készülődött. Már előző nap az szm tagok feldíszítették a tornatermet, becsomagolták a tombolanyereményeket és rendezték a szülők által sütött süteményeket. Az iskolának nagyon jó kapcsolata van a szülőkkel, így rengeteget segítséget kaptak tőlük a szervezésben. A program délután négy órától este nyolcig tartott, sokan eljöttek rá, diákok, tanárok, szülők, az iskola volt tanulói és más érdeklődők. Vesztergom Viktóriától már megszokhattuk, hogy a szülői munkaközösség nevében minden évben új jelmezben vezeti a műsort, most Popeye tengerész jelmezbe bújva köszöntötte a bálozókat, és ismertette az est további programjait.

A táncos mulatságot az első osztályosok Gumimaci hangulatkeltő táncbemutatója nyitotta meg. Őket követte a másodikosok német nyelvű előadása, amelyből megtudhattuk, mennyire nehéz reggel felkelni a meleg ágyunkból. A negyedik osztályosok a pom-pom lányok és fiúk világába röpítettek el minket. A sort az ötödikesek egy roma esküvővel zárták. A hatodikosok uv-fényes táncához teljes sötétség kellett, így az egyéni beöltözők folytatták a sort. Jó volt látni, hogy nem boltban vett kész jelmezekben sorakoztak a diákok, hanem ügyes kezű anyukák, nagymamák által varrt és ezermester apukák által készített kellékekben tündököltek. Megtalálható volt a palettán a hagyományos cica, tündér, kalóz, orvos jelmeztől egészen a modern legóember és minerecraft emberig mindent. A gyerekek szívesen öltötték magukra a mai mesék hős figuráit is. Az ötletes jelmezekért természetesen most is, mint minden évben, csokoládé volt a jutalom. Idén meglepetésként több tanár és tanárnő is elég bátor volt ahhoz, hogy jelmezbe bújjon. Ezt a diákok nagy mosollyal és tapssal fogadták. Hű maradt a szakmájához Narancsik Imre történelem szakos tanár, aki stílusosan Nero római császárt személyesítette meg. Az egyéni felvonulókat diszkó követte. A jó hangulat megalapozásához és fenntartásához hozzájárult a szülők által működtetett büfé, ahol finom falatok, sütemények és üdítő ital várta az éhes szájakat. Nagy sikere volt a vattacukornak és a lufihajtogatásnak is. A büfé árából befolyt összeg most is a gyerekek támogatására fordítják. A jó zenét, ami minden korosztálynak megfelelt, Váczi Tamás szolgáltatta. Szerencsére sok nyereménytárgyat sikerült összegyűjteniük a szülőknek és ezzel nagyon sok kis és nagy gyermekre mosolyoghatott rá Fortuna ezen az estén a tombolasorsoláson. A jó hangulatban töltött délutánt eredményhirdetés zárta. Az alsósoknál az első helyet a másodikosok szerezték a reggeli ébredős előadásukkal, őket követte a negyedikesek pop-pom tánca, és harmadik helyezést ért el a harmadikosok gumimaci produkciója. A felsősöknél a győztes táncot a hatodikosok uv-fényes tánca tudhatja magáénak ettől alig egy hajszállal maradt le és vitte el a második helyet az ötödikesek cigány esküvője.

F.P.T.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply