Nyílt nap a Bánkiban (videóval)

Ajkai Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium Bánki Donát Intézményegység vezetője Vörös Róbert, abban a reményben köszöntötte a nyílt napon érdeklődő gyermekeket, hogy a következő tanévnyitón az intézményben üdvözölheti majd őket.

gyj_nyilt-nap-a-bankiban-3648A 67 éves múlttal büszkélkedő iskolában november 8-án délután tartották a pályaválasztási tájékoztatót a nyolcadikos diákok és szüleik részére, akik megismerhették a 2017/2018 tanévben induló képzési formákat, először egy kisfilm segítségével. Majd az érdeklődési körüknek megfelelő termekben tájékozódhattak külön a szülők és a gyermekek.

Vörös Róbert a gimnáziumi képzésről informálta a szülőket, amelyet 2017-től tovább szeretnének fejleszteni. Idei tanévben már bevált csoportot terveznek kooperatív tanulásszervezésben. Informatikai eszközök felhasználásával kívánják indítani a digitális osztályt, a fiatalok megváltozott tudásvágyát figyelembe véve. Ebben az oktatásban nagy szerephez jut majd a tablet, amelyet minden tanuló év elején megkap és hazavihet, hogy otthon is segítse a tanulását. Hiánypótló, nagyon jó kezdeményezés, hogy végre Ajkán is lehetőséget teremtenek a sportoló fiataloknak. Gimnáziumi sportiskolát indítanak 2017-től. A tervezett új sportcsarnok biztosítja a tárgyi feltételek nagy részét. Olyan sporttal kapcsolatos tantárgyakat fognak oktatni többek között, mint az edzéselmélet, a sporttörténet, a sportetika vagy a sportpszichológia. Alkalom nyílik játékvezetői képesítés megszerezésére, de számtalan lehetőség áll a sport világában elhelyezkedni kívánó fiatalok számára. A gimnáziumi képzés ideje 4 év.

gyj_nyilt-nap-a-bankiban-3650

Szakgimnáziumi képzésben szakérettségit tehetnek gépgyártástechnológiai, mechatronikai, műszaki informatikus, logisztikai és szállítmányozási ügyintéző, vendéglátásszervező és turisztikai szervező, értékesítő szakmában. Érettségit követően egy év képzési időben technikusi bizonyítványt is megszerezhetik. Itt a turisztikai szervező, értékesítő képzés új lehetőség. Szakmai és gazdálkodási ismeretek megszerzése után utazásszervezés és idegenforgalom számos területén helyezkedhetnek el a végzett szakemberek, amely főleg az utazást kedvelő fiatalok számára lehet vonzó, számos lehetőséggel.

A szakközépiskolai képzésben három év alatt gépi forgácsoló szakmát szerezhetnek, majd további két év után érettségi vizsgát tehetnek a diákok. Ez az a szakterület, amelynek Ajkán a legnagyobb hagyománya ebben az intézményben van.

gyj_nyilt-nap-a-bankiban-3637Az iskolában angol és német nyelvet tanulhatnak a diákok, olykor külföldi tanárok segítségével. Jól felszerelt kollégiumot biztosítanak a vidéki fiatalok számára. Számos csalogató programra is felhívták a figyelmet, amelyek kiegészítik a tananyagot és jó közösségeket kovácsolnak.

Legközelebb november 23-án sportdélutánon, majd november 30-án Bán-Ki-Mit-Tud programon barátkozhatnak az iskolával az érdeklődők. Következő nyílt nap január negyedikén lesz.

                                                                                                                                          Cs.B.É.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply