Nyomot hagyni az emberek lelkében – egy gimnazista tehetség vallomásai

Máté kreatív munkát képzel el magának (Fotó: Györkös)

Mindig örül az újságíró, ha fiatal tehetséget ismerhet meg, ráadásul kollégát. Kersner Máté, aki az Ajkai Bródy Imre Gimnázium és AMI 10.g osztályos tanulója, „papíron” még csak 16 éves, de már szerkesztőként dolgozik egy internetes újságnál. A sokoldalú fiatalembernek több verse is megjelent, emellett országos és megyei versenyekről szép eredményekkel tér haza. A családja és az iskola alapítványa is támogatja a megmérettetéseken való részvételét.

Mátéval a gimnázium egyik irodájában beszélgettünk, ahova a Hévíz nevű művészeti folyóirat tavaly decemberi számával a kezében érkezett, melyben megjelent Taigetosz című verse.

– Ahogy elolvastam a versed néhány sorát, arra következtettem, hogy megérintenek a társadalmi problémák.

– Felelősséget érzek mások gondjai iránt, néha talán túl sokat is foglalkozom vele. Érzékenyen reagálok minden társadalmi jelenségre, ami az írásaimban is visszaköszön.

– Az utóbbi időben több versenyen is indultál, az írás mellett úgy tudom a zenében és a német nyelvben is otthon vagy.

– A Pannon Egyetem által meghirdetett írópályázaton középiskolai kategóriában megyei második helyezést értem el, ide több versemmel pályáztam. Kétfordulós országos német versenyen szintén másodikként végeztem. Klasszikus jazz vetélkedőn pedig országos harmadikak lettünk a csapatommal: Zéhmann Tamással és Nakada Ábellel.

– Rendszeresen jelennek meg írásaid 2016 óta különböző internetes portálokon. Milyen témakörök állnak közel hozzád?

– A divat és a zene, a kultúra, a különböző társadalmi jelenségek. Összefoglaló cikket készítettem a hazai feltörekvő zenészekről többek között rap, hiphop kategóriákban. Lemezkritikákat is szívesen írok, illetve TOP 10-es lemez összefoglaló listát.

– Ezen kívül mivel töltöd a szabadidődet?

– Gyakran nézek művészfilmeket, drámákat, vagy kínai, francia, görög rétegfilmeket. Eredeti nyelven, feliratozva, szerintem így a leghitelesebbek. Regényeket, novellákat japán és norvég íróktól szoktam olvasni. A fotózás is nagyon érdekel. Kedvelem a különleges formákat, furcsa, bizarr alakzatokat – épületeket és embereket is megörökítek.

– Felnőttként mivel szeretnél majd foglalkozni?

– Írással, filmkészítéssel, csakis kreatív, szabad tevékenységgel. Elsősorban újságíróként szeretnék majd dolgozni.

– Mi a legfontosabb számodra?

– Minden munkámmal nyomot hagyni az emberek lelkében és megragadni a pillanatot.

Taigetosz

Nagyranőtt, fehér bőrű

csecsemő rózsaszín

buborékokkal játszik

a frissen meszelt fürdőszobában.

Anyja duzzadt mellbimbójára harapva

életet szív magába,

hogy elpusztíthassa azt,

ha majd idősebb lesz.

Szavakat tanul, ismétel,

nem is sejtve, hogy egyszer

megszegi azt, amit ekkor

még örökös igazságnak hisz.

Valaki felettünk áll,

és a szakadékba pöcköl, ha kedve tartja:

akár a kisgyerek a bábukat,

a kád széléről a vízbe.

Kersner Máté

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply