Nyomozás indult a koromszennyezés miatt (videóval)

Az Ajkai Rendőrkapitányságon tett feljelentést városunk polgármestere az elmúlt hónapokban érkezett számos lakossági panaszra hivatkozva az Ajkán tapasztalható nagymértékű koromszennyezés miatt. Schwartz Béla polgármestert október 28-i keltezéssel arról értesítette Szabó Gyula r. alezredes osztályvezető, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 241. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és az (1) bekezdés a) pontja szerint minősülő veszélyeztetést eredményező környezetkárosítás bűntettének gyanúja miatt folyamatban lévő nyomozást a 25Z/2013. (VI. 24.) BM rendelet 7. § (2) bekezdése alapján a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság saját hatáskörébe vonta. A nyomozást így a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztálya folytatja.

Mint ismeretes, a városban rendszeresen tapasztalható koromhullás miatti panaszokat a Bakonyi Erőmű Zrt. folyamatosan azzal utasítja vissza, hogy az általuk okozott légszennyezés jogszabályban engedélyezett évi 120 órás határértéken belül van. A feljelentés viszont azt állítja, hogy az erőmű vezetői és a kormányhivatal illetékese által hivatkozott évi 120 óra nem határérték feletti kibocsátásra adott „engedély”, hanem az üzemzavarok 12 hónapos időszakra megállapított maximált mértéke. Azonban – többek között – éppen a Bakonyi Erőmű Zrt. vezérigazgatójának a sajtóban közzétett nyílt levele a bizonyíték rá, hogy az erőmű nem üzemzavar miatt szennyez határértéken felül, hanem azért, mert az erőművi kazánok indításánál csak egy bizonyos füstgáz-hőmérsékletnél lehet az elektrofiltert bekapcsolni, továbbá mert 2014 végétől teljesen új tüzelőanyag-összetételt égetnek az erőművi kazánokban, valamint a tüzelőanyag összetétele heterogén és gyakran változik. Ennek alapján a feljelentés megállapítja, hogy a kibocsátott szennyezés nem üzemzavarok eredménye, hanem a „normál” üzemmenet velejárója. Erre hivatkozva tette meg feljelentését a városvezetés környezetkárosítás bűntettének alapos gyanúja miatt.

12189585_1112906888720346_2806058060856546481_n

Korommal szennyezett almát szüreteltek idén Csikólegelőn

Fotó: Facebook

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply