A nyugalom a hosszú élet titka

Berta néni lányával és fiával (Fotó: Györkös)

December 3-án töltötte be a 90. életévét, de minden szívbaj nélkül letagadhatna belőle minimum húszat Mészáros Kálmánné, Berta néni, a Móra Ferenc utca lakója, aki nehézségekkel teli sorsa ellenére vallja, hogy idegeskedni káros. Céltudatos asszony, a múlt helyett a jelenben él és azt fogadja el, ami jön. Születésnapja alkalmából köszöntötte a városvezetés.

A szépkorú nénitől megtudtuk, hogy a család, a ház körüli séták, az utazás és a pozitív gondolkodás tartja fiatalon. Vendégeinek ő maga nyitott ajtót, beinvitálva családi képekkel díszített nappalijába a kis küldöttséget.

– Az egészségi állapotom jó, nem panaszkodhatom. A szomszédokkal sokat beszélgetek, a ház körül sétálok, rendszeresen főzök, gyakran olvasok és évente egyszer hazalátogatok Kárpátaljára a rokonokhoz – emelt ki néhányat a megszokott tevékenységek közül az ünnepelt, aki máig rendkívül aktív családja nagy örömére.

Berta nénit dr. Horváth József alpolgármester és Péntek Magdolna, az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Szociális és Igazgatási Irodájának vezetője virágcsokorral és a miniszterelnök által küldött oklevéllel köszöntötte a jeles napon, lánya Vali és fia Sándor jelenlétében. A szűk körben tartott ünnepségen az alpolgármester felidézte az idős asszony életútját, ám az emlékek szálai a volt Szovjetuniótól egészen az ausztráliai Sydneybe vezettek.

Az idős hölgy Máté Bertaként látta meg a napvilágot 1927-ben Beregújfaluban, azaz Novoje Szelo-ban, ami ma Ukrajna, de akkoriban a Szovjetunió része volt. Az évek alatt pedig Magyarországhoz és Csehszlovákiához is tartozott a település.

A város nevében dr. Horváth József alpolgármester köszöntötte az ünnepeltet

A szülei földműveléssel foglalkoztak, két testvére volt. Kislányként a faluban végezte el az elemi iskola nyolc osztályát. Gimnáziumba is szeretett volna továbbtanulni, de jött a háború és Beregszászon lebombázták az oktatási intézményt, így fiatal lányként máshol kellett boldogulnia. A falu tejcsarnokában helyezkedett el.

Mészáros Kálmánnal, későbbi férjével is a településen ismerkedett meg, ugyanis az öcsi származású férfi hadifogságba esett akkoriban a közelben, de megszökött a lágerből. 1949-ben házasodtak össze, egy évvel később pedig beköltöztek Groznóba, a közeli városba a munkalehetőség miatt, majd Szocsiba mentek tovább, ahol négy évig éltek. Közben három gyermekük született: Erzsébet, Valentina és Sándor.

1958-ban jöttek Magyarországra, de nagyon nehéz volt akkoriban elintézni a család útleveleit és az engedélyt az utazáshoz. Lényegében csak a ruháikat tudták magukkal hozni, így még többet kellett dolgozniuk, hogy felépítsenek mindent elölről. Eleinte Öcsön laktak, majd a férj belépett a rendőrséghez, mivel jól beszélt oroszul. Így kerültek Ajkára, ahol lakást kaptak a szervtől. Mészáros Kálmán nyugdíjazásáig az Ajkai Rendőrkapitányságon dolgozott, Berta nénit pedig a Videotonban foglalkoztatták.

Berta néni vallja, hogy az idegeskedés nem vezet semmi jóra, ezért mellőzi

A szépkorú asszony 2002-ben elveszítette férjét, 2004-ben pedig Erzsébet lányát is. Élete nélkülözéssel és küzdelmekkel teli volt, ennek ellenére máig azt vallja, hogy amit a sors rámér, azt kell elfogadni, ezért sosem szeretett tétlenkedni. Régen munka mellett kertészkedett a Csikólegelőn, szabadidejében pedig varrt, kötött, horgolt, amit máig is szívesen csinál.

Már tíz unokája és tíz dédunokája van, akik ugyan a szélrózsa minden irányában élnek Sydneytől Londonig, de ha tehetik, telefonon keresik, vagy meglátogatják a mamát, aki maga sem rest útnak indulni. Gyermekeit rendszeresen látogatja (Ajkán és Halimbán élnek), kárpátaljai unokatestvéreihez pedig évente egyszer utazik el egyedül.

Büszke a családjára, akik születésnapjára meglepetés összejövetelt szerveztek az egyik helyi kisvendéglőbe. Szívesen süt-főz, amit oklevél is bizonyít, hogy jól csinál. Gyermekei szerint a töltött káposztája verhetetlen, mindenkinek ajánlják meleg szívvel.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply