Ököllel ütötte barátnőjét

Illusztráció

Kilencven nap elzárással büntette a bíróság azt a férfit, aki embertelen módon bánt élettársával.

A bírósági ítéletben szerepel a férfi eléggé zűrös előélete is. A 32 éves V. József 2017 nyarán melegedett össze  kedvesével, akivel Veszprémben lakott. Fél évvel később valamin összevesztek, mire a férfi felkapta a nő 157 ezer forintot érő notebookját, s elvitte. Amikor emiatt eljárás indult ellene, önként visszaadta a műszaki cikket.

Volt, amikor ő volt – egy ideig – szenvedő fél: a vádlottat, amikor még Nagydémen lakott, 2017 november 1-jén felkereste egy erősen ittas férfi fejszével a kezében… V. József kiment a házból, s hogy elzavarja a nem várt “vendéget”, egy fém vödröt, valamint egy terméskövet dobott az utcán tartózkodó haragosa felé. Valaki kihívta a rendőröket, akik előtt a vádlott ekképpen fenyegette meg látogatóját: “Most eltöröm a kezed !” Az egyenruhások időben közbeléptek. Mindkét ügy miatt bíróság elé állították, majd elítélték a férfit.

A vádlott barátnőjével tavalyelőtt nyáron Ajkán lakott bútorozatlan lakásban, ahol a nő a földön aludt. Július 30-án reggel megkérte párját, vigye haza Szentgálra, hogy kipihenhesse magát. A férfi ideges lett, majd beültette a nőt a bérelt Fordba, s elindultak Sárkeresztúrra a vádlott barátjához. Mivel a nő a herendi benzinkútnál nem kért enni, a férfi avval fenyegette meg, hogy agyonveri, megkeseríti az életét. Szavait rövid időn belül beváltotta.

Egy másik benzinkútnál az élettárs megmakacsolta magát: nem akart tovább utazni a barátjával, aki ekkor a hajánál fogva berángatta a kocsiba, majd ököllel legalább négyszer arcon ütötte. A nő egyik foga kitörött, a másik megsérült. V. József gyorsan elvette kedvesétől az értékes mobiltelefonját, hogy ne tudjon segítséget hívni. Pedig jó lett volna… Miután visszatértek ajkai otthonukba, a férfi elment Devecserbe ismerőse esküvőjére úgy, hogy a nőre zárta az ajtót. (A lakáshoz egy kulcsuk volt.) Két nap után engedte szabadon barátnőjét, aki a szomszédoktól kért segítséget.

Az Ajkai Járásbíróság maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés és folytatólagosan elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette, valamint zaklatás és lopás vétsége miatt vonta felelősségre a férfit, akit 90 nap elzárással büntetett. Ugyanakkor kimondták, hogy a korábban felfüggesztett két ítéletét, az egy évet (notebooke-lopás) és a két évet (nagydámi zaklatás) utólag kell leülnie.

A bíróság azt is rögzítette, hogy a sértett idővel megbocsátott a férfinek, tavaly február óta ismét együtt élnek. A nő gyereket vár a vádlottól.

A törvényszéken jogerőre emelkedett a döntés.

(n. g.)

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply