Önfeledt játék és mulatozás órákon át

Fotó: Györkös

A gyerekek azért szeretik annyira a farsangot, mert ilyenkor tényleg azzá válhatnak legálisan, akivé, vagy amivé szeretnének. A jelmezeknek csak a fantázia szab határt, így a számítógépes játékokból ismert Minecraft figura jól megfér a cowboyokkal, hercegnőkkel, vagy éppen a táncos kedvű katonával. A Fekete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium sportcsarnokában február 9-én állt a bál, ahol az alsós diákok egymással és pedagógusaikkal buliztak egész délután.

A teremben alig lehetett jó helyet találni (ahonnan mindent láthatott a szemlélődő), annyi jelmezes zsongott mindenfelé. A családtagok is szép számmal érkeztek, hogy lássák gyermekeik produkcióját a délután folyamán, hiszen az osztályok saját koreográfiákkal készültek, így vidámságból bőven jutott kicsinek és nagynak egyaránt.

A zenés- jelmezes felvonulást követően tombola, játszóház és táncház várta a gyerekeket, akik önfeledten kacagtak és futkároztak egészen a program végéig. Szerencsére számtalan kézzel készített jelmezzel lehetett találkozni a büfé és a tornacsarnok között, amelyből látszott, hogy a családok együtt valósították meg a maskarákat a kölcsönzés helyett. Természetesen a tanároknak sem kellett a szomszédba menni kreativitásért, így görög istennel és pacával is szelfizhettek a kisdiákok.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás