Dallal minden érzést ki lehet fejezni

megyei-ny-korustalalkozo

A Veszprém megyei nyugdíjasklubok kórusai évről évre nagy lelkesedéssel készülnek hagyományos kórustalálkozójukra, amelyet mindig más helyszínen tartanak. Idén, a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ adott otthont a rendezvénynek október 20-án. A találkozóra 12 klub nevezett Noszlopról, Felsőőrsről, Magyarpolányból, Szentkirályszabadjáról, Úrkútról, Szentgálról, Hajmáskérről. Ajkát öt csoport képviselte.

megyei-ny-korustalalkozo
A gyepesiek jó hangulatot teremtettek

A rendezvényt Utassy István önkormányzati képviselő nyitotta meg a városvezetés nevében. Elmondta, hogy nagy megtiszteltetés, hogy otthont adhatnak e jeles programnak. Majd néhány számadattal méltatta a helyi klubok munkáját. A zenei életre utalva elmondta, hogy Ajkán 8 felnőtt énekkar működik, közel 300 taggal. Az énekkarok, a karnagyok és a „nótafák” vezetésével kiemelt figyelmet fordítanak a zenei hallás fejlesztésére, az emlékezet alakítására, az együtt éneklés szépségére, a zenehallgatásra, és természetesen a problémamegoldó csevegésre. Majd folytatva elmondta, hogy a közös éneklésen kívül szükség van a nyugdíjasok élettapasztalatára, bölcsességére, megfontoltságára. Tőlük lehet tanulni a legtöbb magyar nótát és népdalt, népszerű slágereket, anekdotákat, fiatalokat meghazudtoló lelkes, lendületes előadásban. – Azért a szépkorúságnak is megvan a maga nyűgje – jegyezte meg a képviselő. Többször kell vérnyomást, vércukorszintet, koleszterint mérni, ennek ellenére a közösségeket összetartja valami, ami olykor megmagyarázhatatlan, de erőt ad a heti próbákra, a színpadi fellépésekre a családi elfoglaltságok mellett is. Dallal minden érzést ki lehet fejezni örömöt, bánatot, szomorúságot, lelkesítő hazafiságot, munkára buzdítást. Majd befejezésként megállapította, hogy a daloló nyugdíjasok kiéneklik magukból az egészségre káros stressz okozta feszültséget.

megyei-ny-korustalalkozo
A padragiak is kitettek magukért

A nyitó műsorszámot a noszlopi Őszikék Nyugdíjas Klub Nemzedékek csoportja adta elő Betyárok a Bakonyban címmel. A nagyon színvonalas műsort Magyar Istvánné tanította be. Dicséretes, hogy több generációt is színpadra állított. A felsőörsi Búzavirág Népdalkör zoborai és zalai dalcsokrot adott elő Veres Annamária vezetésével. A tósokberéndi Regös Nyugdíjas Klub a rendkívül nehéz Sárközi karikázó népdalfeldolgozással készült Horváth Magda betanításában. Grőberné Adorján Renáta két csoportot is felkészített. A most először induló magyarpolányi nyugdíjasok bakonyi népdalcsokrot adtak elő. A Gyepesi Örökségünk Nyugdíjas Klub vegyes kara katonadalokat énekelt harmonikaszó és billentyűs kísérettel, remek hangulatot teremtve. A szentkirályszabdjai Szent István Népdalkör erdélyi és bakonyi népdalcsokrot adott elő Hoffmann Róbertné vezetésével. Az úrkúti Orgonavirág Dalkör Tenk Tiborné irányításával helyi hagyományokban fellelhető dalcsokrot énekelt. A szentgáli klub Tiszafa Dalkörét Takácsné Bíró Mónika tanította be, ők Kodály és Bartók gyűjtéseket adtak elő. A Vadgesztenye Nyugdíjas Klub Dalköre Hajmáskérről érkezett Tóth László vezetésével, aki citerával kísérte a bihari és bakonyi csokrot előadó kórust.

megyei-ny-korustalalkozo
Szimeiszter Imre harmonikázott

 

 

Az ajkai Nosztalgia Nyugdíjas Klubot Szimeiszter Imre képviselte. Harmonikajátékával elkápráztatta a nagyérdeműt. Szabó Jenőné tanította be a Jószerencsét Nyugdíjas Klub dalosait, akik szigetközi dalokat énekeltek.  Utolsóként lépett fel a frissen alakult Harmónia Nyugdíjas Klub Hartinger Nándorné vezetésével, Vörös Jánosné kíséretével. A népes csoport főként balatoni népdalokkal örvendeztette meg a közönséget.

 

 

 

megyei-ny-korustalalkozo
A Harmónia Nyugdíjas Klub is bemutatkozott

 

A kórustalálkozó végén Paulics István, az Életet az Éveknek Veszprém Megyei Egyesület elnöke és Horváth Magda, a kulturális bizottság elnöke adta át a megérdemelt elismeréseket a csoportok képviselőinek. Az egyesület elnöke végszóként beszélt a nyugdíjas nemzedék felelősségéről, a dalok továbbadásának fontosságáról.

Cs.B.É.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply