Ötven éve érettségiztek

A Bródy Imre Gimnázium 1967-ben végzett IV.D. osztálya szeptember 16-án tartotta az 50 éves érettségi találkozóját.

Az egykori osztálytársak egy perces néma felállással emlékeztek elhunyt tanárainkra és osztálytársainkra, fényképük előtt gyertyát gyújtottak. A találkozón részt vett osztályfőnökük Marton Lászlóné Jenei Erzsébet, akinek a ’67-ben végzett volt az első osztálya, azóta is szeretettel gondol rájuk.

Jól esett hallgatni az egykori diákoknak, amikor az osztályfőnök azt kívánta a mai pedagógusoknak, hogy ilyen osztályközösségben dolgozhassanak.

Egykor és most

Az egyik főszervező, Roznai Zoltán virággal és ajándékkal köszöntötte Erzsi nénit, végül mindenki megkapta az 50 éves találkozó emlékére készült tablót. Az osztály minden tagja elmesélte társainak, hogy mi történt vele az utolsó találkozó óta.

A ’67-es osztály kellemes délutánt töltött együtt, miközben a történeteket felelevenítve emlékeztek a vidám diákévekre. Úgy érzik, hogy az osztályuk egy jó közösség volt, ami abból is látszik, hogy csak hárman nem vettek részt a találkozón. Sok felé sodorta őket az élet, de ennek ellenére figyelnek egymásra.

A két szervezőt, Roznai Zoltánt és Schönek Marikát megbízták a következő találkozó megszervezésével a jelenlévők.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply