Ötvenezer televíziót és számtalan rádiót javított meg élete során

Károly bácsi és az újjászületett rádió (Fotó: Györkös)

Süle Károly lakása olyan, mint egy elvarázsolt kastély. Ám nála a szobákat nem varázstükrök díszítik, hanem kábelek, műszerész eszközök, vezetékek és elektromos szerkezetek. Még egy kis műhelye is van. Nappalijának dísze pedig egy réges-régi rádió, amelyet a kidobástól mentett meg sok évvel ezelőtt. Az idős férfit 90. születésnapja alkalmából látogatta meg a városvezetés.

A szépkorú bácsihoz dr. Horváth József alpolgármester és Péntek Magdolna, az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Szociális és Igazgatási Irodájának vezetője érkezett kollégáink jelenlétében január 16-án, hogy virággal és miniszteri oklevéllel köszöntsék a jeles napon veje, Balázs jelenlétében. Az alpolgármester felidézte Károly bácsi életének legfőbb állomásait, amelyet az idős úr elérzékenyülve fogadott.

– Sosem számítottam arra, hogy valaki jön és felköszönt a 90. születésnapon egy olyan hivatalos helyről, mint az önkormányzat. Nagyon köszönöm – fogalmazott az ünnepelt, aki hamar feloldódott és mesélni kezdett a régmúltról, rámutatva hogy sokat gondolkozott azon, megéli-e ez a szép kort, édesapja ugyanis 87 esztendősen hunyt el, róla a többség azonban a mai napig nem hiszi, hogy már betöltötte a kerek évfordulót.

Kiderült, hogy 1928. január 10-én, Bódén látta meg a napvilágot. Felmenői bányászok voltak, három testvére született, de ő volt a legidősebb közülük. Tanulmányait is Bódén kezdte, hat elemit végzett. 13 éves korától pedig ifjúként a Timföldgyárban dolgozott. A Kaszinóban telefonközpontosként foglalkoztatták, majd a gyárban villanyszerelő inas lett. Fiatalkorát meghatározta a vallás, sokat járt templomba legényként.

Három évig katonáskodott, hadosztályparancsnoki sofőr volt, elmondása szerint havi ötezer kilométert is vezetett dzsippel akkoriban.  17 éves korától erősáramú villanyszerelőként dolgozott. Felnőtt korában befejezte az általános iskola 7-8. osztályát és elkezdte a technikumot, amit két év után abbahagyott, de 1957-ben beiratkozott az MTH-ba, ahol esti tagozaton elvégezte az elektroműszerész szakot. Nyugdíjazásáig ebben a munkakörben dolgozott első és egyetlen munkahelyén.

– Munka előtt hajnalban tévéket, rádiókat és más elektronikai eszközöket javítottam. Már akkor bolondja voltam a szerelésnek, ez a szenvedély pedig azóta is tart. Az évek során ötvenezer televíziót csináltam meg és számtalan rádiót. Borgátán szőlőm van, ott találtam ezt a szép darabot – mutatott Károly bácsi a nappaliját díszítő német gyártmányú, koros rádióra, amit valaki kidobott, még hangszóró sem volt benne, ám ő életet lehelt bele. Be is kapcsolta, hogy megmutassa, máig szól.

Károly bácsit dr. Horváth József alpolgármester köszöntötte a város nevében

A precíz bácsi további történeteket is megosztott látogatóival, amelyek néhány percig megidézték a második világháború időszakát, a munkája szépségeit és a lánya születését is.

– 1938-ban tízéves voltam. Nagypapámmal hallgattuk a rádiót. Az öreg beszélt németül, tőle tudtam meg, hogy kitört a háború. Máig emlékszem, hogy azt mondta: „A német sas kitárta szárnyait és maga alá hajtja a Földet”. Ez nagyon megmaradt bennem, ahogy az is, mikor egy családnál sok évvel később ki kellett cserélnem egy konnektort, ami mögött a falban megtaláltam az összes ékszerüket, de becsületes lévén, mindent visszaadtam, ők meg azt mondták el is felejtkeztek róla – mesélt fellelkesülve az öreg, akit lánya születésénél megtréfáltak, ugyanis azt mondták neki, hogy két fia született. A szülőotthon akkoriban a Kaszinóban volt, elmondása szerint ő végezte először a villamos munkákat is a létesítményben.

Károly bácsi 1956-ban nősült. Felesége Szabó Edit két gyermekkel ajándékozta meg a félreértések elkerülése végett, Károllyal és Beátával. Feleségét 8 éve, fiát két éve elveszítette, így most lánya és veje gondoskodik róla. Egyedül él, de Beáta naponta látogatja, rendben tartja a lakást, bevásárol és minden házimunkát elvégez édesapjánál.

Károly bácsinak három unokája és egy dédunokája van, akik, bár távol élnek, de rendszeresen látogatják. A születésnapjára is összegyűlt a család nagy része.

Pár éve még rendszeresen horgászott, ami fiatal korától kezdve kedvenc időtöltése volt.  A családban és a barátoknak a mai napig is javítja a televíziókat, rádiókat és minden elektromos berendezést. Máig vezeti karbantartott Zsiguliját, bár hosszabb utakra már a családja viszi el.

Egészségi állapota korához képest jónak mondható, a hallása megromlott, így szüksége van hallókészülékre a beszélgetéseknél. Szívesen fogadja a családtagjait, barátait, ismerőseit, akikkel megosztja élete történéseit.

Az alpolgármesterrel a szőlészetről, a borokról és a kertészkedésről folytatott még eszmecserét.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply