Pályázatokról és kitüntetésekről döntöttek

A város önkormányzata rendkívüli képviselő-testületi ülést tartott pénteken, amelyet a közelgő pályázati határidők miatt hívtak össze a Polgármesteri Hivatal hatodik emeleti nagytermében. Az ülésen többek között szó esett még telekvásárlásról és a Kristályfürdő Kft. éves beszámolójáról is.

Első napirendi pontként a Művelődési-, Oktatási- és Sportbizottságban indítványozott kültagcserét fogadta el a testület kilenc igen, hat tartózkodás mellett. A bizottság új tagja Benkő Mária Anikó lett, akit hivatalos eskütételt követően iktattak be pozíciójába.

Másodikként a Kristályfürdő Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft. 2015-ös éves beszámolóját tárgyalták a város vezetői. Ebben a kérdésben is kilenc igen, hat tartózkodás melletti elfogadás született.

Zárt ülésen határoztak a képviselők a Kristályfürdő Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft. 2016-os üzleti tervéről, az „Oktatásért-nevelésért” kitüntetés adományozásáról, valamint a „Közszolgálatért” kitüntetés odaítéléséről.

A nem nyilvánosság előtt hozott döntéseket követően a településrendezési eszközök módosítását vitatták meg a tagok, amely az Ipari Park területén egyes telkekre vonatkozó övezeti paraméterek megváltoztatását, a Rákóczi és a Hét Vezér utca kereszteződésénél található közlekedési terület módosítását, valamint a Molnár Gábor Műhely Alapítvány épületének bővítésére vonatkozó változtatásokat foglalja magában egyes tósokberéndi és ajkarendeki területek átminősítése mellett. Ezt a napirendi pontot tíz igen, öt tartózkodással hagyták jóvá a képviselők.

A testületi ülésen számos kérdésben egyhangú elfogadás született. A képviselők kollektíven támogatták az Ajkai Innovációs és Szolgáltató Központ Kft. telekvásárlását, valamint a csingeri városrészben a Feketegyémánt utca fölötti köztemető bővítését is. Nem ütközött ellenállásba több ingatlan belterületbe vonása, illetve egy kisajátítási eljárás kezdeményezése sem, amit az ajkai 2482 és 2310/2 helyrajzi számú ingatlanok kerékpárút nyomvonalával érintett földrészleteire indítványozott az önkormányzat.

A pályázatok benyújtását is minden esetben egyhangúlag támogatták a városvezetők, amelyek között szerepelt többek között az Ajkai járási helyi közcélú energiaellátás megvalósítása megújuló energiaforrásokkal című projekt, valamint az ajkai oktatási intézmények energetikai megújítása is. Ez a napirendi pont a Bródy Imre Gimnázium, a Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium, valamint a hozzá kapcsolódó Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ József Attila utcai épületegyüttesének felújítását célozza két pályázatban 175+195 millió forintig. Nyertes pályázat esetén az épületek hőtechnikai adottságainak javítása érdekében külső hőszigetelés kialakítására, födémszigetelésre, nyílászárócserére, a kapcsolódó fűtési és HMV rendszerek korszerűsítésére, illetve napelemes rendszer telepítésére van lehetőség.

A testület egyhangúlag kimondta, hogy fontosak az ilyen irányú fejlesztések, de azt is megállapították, hogy a jelenlegi oktatási helyzetben nagy a bizonytalanság, ugyanis az intézmények működtetése is állami kézben központosul hamarosan, ami megnehezíti majd a pályázat kivitelezését. Jelenleg még az önkormányzat kötelessége a fejlesztés és karbantartás, de nem lehet tudni, hogy milyen jogokkal rendelkezik majd később az iskolákat illetően. A kérdés kapcsán több képviselő is megjegyezte, hogy amennyiben az állam működteti majd az intézményeket, kérhet-e a város bérleti díjat az épületek használatáért. Dr. Jáger László címzetes főjegyző szerint bonyolult szerződési koncepcióval lehetne csak ilyesmit megvalósítani, még akkor is ha, a bevételeket csakis az ingatlanok állagának felújításra használnák fel.

Egyetértésben támogatták a testületi tagok a Korszerű óvoda vidám gyerek – Óvodafejlesztés a Vizikék és Zöldikék óvodában című pályázatok beadását, amik az említett intézmények felújítását, energetikai korszerűsítését, hőszigetelést, nyílászárók cseréjét, vizesblokkok felújítását tennék lehetővé. A projektben a tanuszoda megújítására is van mód, ezért a Vizikék óvodához tartozó jelenleg sátor fedésű medence fedésének cseréjét is tervezik, valamint az intézmények udvarainak új eszközökkel való ellátását. A Gazdaságfejlesztési kulcsprojekt a Bakony-Balaton térségben – az Ajkai Innovációs és Szolgáltató Centrum kialakításáról is pozitív döntés született az ülésen, mint ahogy a Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések (CLLD) elindítását is szorgalmazták a képviselők. Az Újélet utcai Idősek Otthonának felújításához kapcsolódó pályázat benyújtása se ütközött akadályokba, amire több mint tizenkilenc millió forintot kíván elnyerni az önkormányzat.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply