Pazar kolbásztöltéssel zárták az Ajka60 programot Tósokberénden

Most csak a régi fotók idézik a jó hangulatot a Tóberkóbiról. Ínycsiklandó FALATOK KÉSZÜLTEK.. (Archív fotó: Györkös)

Csodálatos idő fogadta a VI. Kolbásztöltő Fesztiválra érkezőket október 26-án, a Tósokberéndi Közösségi Házban. A rendkívüli versenybe nevezett 13 csapat, a hozzátartozók és a vendégek megtöltötték a ház udvarát és nagytermét.

A Devecseri Húsüzem által összeállított kolbászhúst és disznóbelet tartalmazó egységcsomagok átvétele után Geri Gyula, a Tósokberéndért Egyesület elnöke üdvözölte a résztvevőket és ismertette a szabályokat. A megnyitó részeként, a hagyományőrzés jegyében megemlékeztek a kis faluban egykor működött öt malomról és Angermayer Tibor – az Aporfi malom egykori tulajdonosának a leszármazottja – harmonika kíséretében elénekelték a Befogom a lovam kezdetű „malmos” nótát. Majd kezdetét vette a versengés. Újdonságként idén a csapatok plusz feladatot kaptak; az Ajka 60 eseménysorozat programjaként hatvan centis kolbászt kellett tölteniük.  E betétverseny nyertese, az lett, aki a megadott méretet legpontosabban eltalálta. A két óra hosszat tartó megmérettetés végén, egy 20-30 centis kisütött kolbászt kellett a zsűri elé vinni kóstolásra.

A Tósoki Csol-lányok győztes csapata Scheck Roland zsűri elnökkel, a 60 centis kolbászok előtt

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Schwartz Béla polgármester. A hangulatot emelte az Ajka-Padragkút Táncegyüttes fergeteges műsora és a Ramasz László vezényletével megtartott táncház, amelyben a vésztvevő csapattagok is örömest ropták, a műsor az eredményhirdetés mellett a rendezvény másik csúcspontja volt. A vendégek között a városrész két újraválasztott önkormányzati képviselője Rieder András és Dorner László is megszemlélte az idei újdonságokat.

A versenyben szakavatott zsűri értékelte az elkészült kolbászok ízvilágát, a tálalás egyediségét, a munkaterület tisztaságát, hangulatát és autentikus jellegét.  Arany minősítést kaptak a Tósoki Csol-lányok, a Beréndi Rózsák, az Öregfiúk, a Kézilabda Klub Ajka és a Tósok City 1-es csapata. Ezüstöt érdemeltek a Belesek, a Kolb-Ászok, az Ákom-Bákom, a Kalló Support Team és a Tósok City 2-es töltő brigád tagjai. Bronz minősítést kapott az Alu Öregfiúk, a Hófehérke és a hét törpe valamint a HunGerik csapata. Abszolút első helyért járó kupát a Tósoki Csol-lányok kapták meg. Második a Kolb-Ászok, harmadik a Kalló Support Team csapata lett. Különdíjban részesítette a zsűri az Ákom-Bákom csapatát, valamint a Tósok City 2-es társaságát. A 60 centis kolbászpárt legpontosabban a HunGerik töltötték, de a leghosszabb kolbászt leadott csapatot, a Kézilabda Klub Ajkát is elismerésben részesítette zsűri, amelynek elnöki tisztét Scheck Roland mesterszakács töltötte be. További bíráló Csáky István, a Somló Hús Devecseri Húsüzem ügyvezetője, Szalai József, a húsüzem vezetője és Csendes Róbert, a rendező egyesület vezetőségi tagja volt.

A bírálás után Scheck Roland elmondta, hogy a kolbászok többsége a hagyományos ízeket követte, de voltak különlegességek: aszalt szilvás, gyömbéres, krumplis, vargányás, sőt leveles tésztában sütött kolbászos batyu és kelt tésztás Tósoki pompos is. Jó volt tapasztalni, hogy a csapatok komolyan vették a versenyben való részvételt, hiszen egyedi kötényeket varrtak erre az alkalomra és a kreativitásukat is megcsillogtatták.

Nagy sikere volt Ramasz László táncházának, csak a hely volt kicsi

A programot az Ajka60-ra kapott összegből, az önkormányzati támogatásból és az egyesület megtakarításaiból finanszírozták, így a feldolgozott nyers húsért nem kellett fizetni a résztvevőknek. Az elkészült kolbászt pedig elvihették a versenyzők saját felhasználásra.

Tósokberénden ezzel a kolbásztöltéssel méltó módon lezárták a város születésnapjára szervezett helyi eseménysorozatot. Örvendetes volt, hogy több városrészből érkeztek versenyzők a programra. Jövőre újabb kihívás vár az itt lakókra, amikor az 1950-ben egyesült Tósok és (Tósok)Berénd egybekelésének az évfordulóját fogják megünnepelni.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply