Pezsgő közösségi élet az Óvárosban

Fotó: Györkös

Tizedik alkalommal szervezte meg Dorner László önkormányzati képviselő barátai segítségével  az Óvárosi Karácsonyt a Kossuth parkban. A rendezvény egyre népszerűbb, már nem csupán a környező utcákban élők látogatnak ki, hanem vidékről is jönnek.

December 21-én az égiek is segítették a szervezőket, kellemes téli nap volt, jóval fagypont feletti hőmérséklettel. Rövid ideig szállingózott a hó, amely fokozta az ünnepi hangulatot. Az érdeklődők már jóval a meghirdetett kezdési időpont előtt gyülekeztek. A tér közepén az óváros felirat előtt szelfiztek, a gyerekek felültek a szalmából vagy fából készített állatokra, fotózkodtak a Mikulás előtt, ráültek a szánkóra. Az állatsimogató mellett is mindig voltak apróságok. A tér fenyőfáin kigyulladtak a fények.

Megérkeztek a vendéglátók, az Üveges és a Nosztalgia Nyugdíjas Klub tagjai, valamint a helybeliek. A nosztalgiások a hagyományos szegények kenyerét, pirított diót, sült tököt kínáltak. Volt az asztalokon házi sütemény, szaloncukor, édesség, narancs, mandarin. A klubtagok körbe jártak, hogy kínálják az érdeklődőket. Egyre nagyobb köröket kellett tenniük. Azt, hogy mekkora volt az érdeklődés, mi sem mutatja jobban mint, hogy a forralt bor és tea kínálásához 700 poharat használtak fel.

Dorner László pezsgő közössági életet teremt az Óvárosban

A műsort a Vizikék Óvoda növendékei kezdték. A gyerekek karácsonyi műsora megalapozta az ünnepi hangulatot. A műsort dr. Balatinczné Németh Mónika, Varga Péterné és Pappné Kápli Ildikó óvodapedagógus tanította be. A Molnár Gábor Műhely Alapítvány tagja, Csényi Tímea a Sérült ember boldogsága című verset mondta el. A Hangadók műsorát mindenki megtapsolta és a Fláre Beás zenekar is nagy sikert aratott.

A parkban nem érződött a hétköznapokon megszokott rohanás, idegesség. Úgy tűnt, mindenki otthon hagyta a gondját-baját, átadta magát az együttlét, a közös ünnepvárás örömének. Az emberek beszélgettek, mosolyogtak, a kínálóasztaloknál előre engedték a sérülteket, az időseket. Senkit sem zavart a gyerekek zsivaja, szaladgálása. Mindenkinek nagy élményt nyújtott a lovaskocsikázás, amit Orsós Tamás és unokája, Ignácz Kristóf ajánlott fel.

Ünnepi köszöntőjében Dorner László boldog, békés karácsonyt, sikerekben, szeretetben gazdag új évet kívánt mindenkinek. Megköszönte a megjelenteknek az érdeklődést, valamint a segítőknek a támogatást. A tombola több képét Ozorai Sándor és felesége ajánlotta fel. A rendezvényt a szeretet és egy támogató közösség hozta létre.

A feldíszített park január harmadikáig látogatható.

This slideshow requires JavaScript.

 

 

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply