Placid atya időszerű adventkor

Az adventi készülődés szokatlan formáját választotta a Bódéi Hagyományőrző Egyesület november 27-én, a katolikus egyház tulajdonában lévő volt iskola épületében. Horváth Károly, az egyesület elnöke Olofsson Placid bencés szerzetes életszentségét mutatta be a tagságnak és a vendégeknek.

A Gulágot megjárt szerzetes száz éves földi küldetésében példát mutatott minden keresztény számára, hogyan kell Istent szeretni és hogy az ember felebarátját legalább annyira szeresse, mint önmagát. Az ellentmondásos XX. században és a szovjet munkatáborban is tartotta magát ehhez, hiszen túl kellett élnie a poklok poklát. Így négy fő szabályt alkotott a túlélésre, amelyet idén négy gyertya jelképezett Bódén.

Az egyesület hölgy tagjai figyelemmel kísérik az előadást. Előtérben Kersner Istvánné nyugdíjas pedagógus

Első, hogy „A szenvedést nem szabad dramatizálni”, attól csak gyengébb lesz az ember, ha panaszkodásra fecsérli el az energiáját. Második, hogy „Keresni kell az élet apró örömeit”, amely lehet bármilyen jelentéktelen, ha megosztják egymással, azzal erősítik a másikat is.

A Padragi Bányász Férfikórus tagjait is lehetett látni a filmvetítés alatt

Harmadik, hogy „Különbek vagyunk rabtartóinknál!” Ez a dac, ez az önbecsülés minden körülmények között önbizalom erősítő lehet. Negyedik, hogy „Akinek van hova kapaszkodnia, annak könnyebb elviselni a szenvedést”, mert Isten akarja a túlélésünket.

Ráadásként az égiekhez egy éve távozott atya mosolyt is csalt az arcokra a néhány éve elhangzott gondolatával: „Az Úristennek van igazán humora! A Szovjetunió mindent megtett, hogy tönkretegyen. Én mégis itt vagyok, túl a kilencvenen. De hol van a Szovjetunió?”

Ezen teóriák szerint élt a százéves Placid atya, ezt adta tovább felebarátjainak is, a találkozón pedig ezen elvekkel indította útjára az idei adventi készülődést Horváth Károly egyesületi elnök Bódén.

Cs.B.É.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply